devizahitelesek lakáshitelezés
2011. április 05. 11:00

A lakáshitelezési szabályok áttekintését javasolja az MSZP

Simon Gábor, a fogyasztóvédelmi bizottság szocialista elnöke kedden sajtótájékoztatón - miután a károsultak képviselőivel tárgyalt - arról beszélt: a kormány tíz hónap alatt nem állt elő a devizahitelesek gondjait megoldó koncepcióval, nem hozta létre a 2010 júniusában megígért nemzeti eszközkezelőt, csupán "maszatolt".

Emlékeztetett arra: az MSZP a bajba jutott hitelesek érdekében korábban a magáncsőd bevezetését kezdeményezte, és javaslatot tett arra, hogy a szabad felhasználású hitellel rendelkezők is tartozzanak a kilakoltatási moratórium hatálya alá. Ezzel összefüggésben elmondta, hogy a moratórium ellenére a bíróságokon továbbra is folynak kilakoltatáshoz vezető perek.

A szocialisták további javaslatai között említette, hogy ha az ingatlan értékesítése elkerülhetetlen, a bajba jutott hiteles és a pénzintézet ezt közösen tegye meg. Szorgalmazta továbbá az adminisztrációs költségek további csökkentését.

A politikus bírálta az első Orbán-kormány alatt bevezetett lakástámogatási rendszert, amely szerinte óriási mértékben terhelte meg a költségvetést, és - a magas forintkamatok miatt - közrejátszott a devizahitelezés elterjedésében is.