A Nemzeti Nyugellátás Rendszere

Korózs Lajos, a szocialista párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: miután a korhatár előtti és a szolgálati nyugdíjasokat, valamint a rokkantakat kívül helyezték a nyugdíjrendszeren, nincs garancia arra, hogy ellátásukat a jövőben is megemelik a nyugdíjakkal együtt.

Csaknem egymillióan vannak azok, akik január 1-je óta nyugdíj helyett szociális ellátást kapnak, ami rászorultsághoz kötött, bármikor csökkenthető vagy megvonható - fejtette ki.

November elsejétől - az év elejéig visszamenő hatállyal - 1,6 százalékkal emelik a nyugdíjak, illetve egyes szociális ellátások (köztük a rehabilitációs járadék és ellátás, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság és a rokkantsági ellátás) összegét. Korózs Lajos szerint azonban nincs törvényi biztosíték arra, hogy a szociális ellátások összege a jövőben is nőni fog, sőt az idei évtől érvényes szabályozás szerint akár csökkenthető is.

Az MSZP-s politikus bírálta a rokkantnyugdíjak - szavai szerint civilizált országokban példátlan - megszüntetését, illetve átalakítását is, mondván, hogy továbbra is százával, ezrével vannak, akik ügyviteli problémák miatt hónapok óta nem kapják meg a járandóságukat.