Korózs Lajos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az Orbán-kormány idei intézkedéseit vizsgálva megalázásként lehet tekinteni a jövőre eredetileg előirányzott 0,9 százalékos nyugdíjemelésre, amit ugyan a kormány később 1,6 százalékra módosított, ez azonban még mindig elmarad az MNB jövő évi inflációs előrejelzésétől.
"A kormány érzékelte, hogy nagy a baj, ezért karácsony előtt odalökött a nyugdíjasoknak egy 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, ami 12 hónapra lebontva 833 forintra jön ki. Ennyit ér a kormánynak a nyugdíjasok társadalma" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Kitért arra is: az Országgyűlés a karácsony előtti utolsó parlamenti ülésnapon fogadta el a szülőtartás intézményét és a házi segítségnyújtás átalakítását. A politikus mindkettőt gyalázatosnak minősítette, előbbit azért, mert "garantáltan megalázza" az idős embereket, utóbbit pedig azért, mert úgy vélte, aki tud fizetni a házi segítségnyújtásért, az előnyt élvez majd.
Hangsúlyozta: a szocialistáknak van válaszuk arra, hogyan kellene a szegényeket, rokkantakat, elesetteket, hajléktalanokat, valamint a munkából élőket támogatni.
A Fidesz-kormány regnálása alatt nagymértékben nőtt a dolgozói szegénység, ezért az MSZP követeli a minimálbér nettó értékének 100 ezer forintra emelését, a korábbi nyugdíjemelési számítási mód visszaállítását, és folyamatosan kezdeményezi az energiaárak, illetve az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését - emlékeztetett Korózs Lajos. Ha az Orbán-kormány ezeket az intézkedéseket a jövőben sem teszi meg, akkor a szocialisták 2018-ban garantáltan megteszik majd - szögezte le az ellenzéki politikus.