Megemlítette, hogy a szegénység elleni harc világnapjáról a kormánypártok nem emlékeztek meg, és gyalázatnak nevezte, hogy a KSH már második éve semmilyen a szegénységre és a kirekesztettségre vonatkozó tanulmányt nem hoz nyilvánosságra. Hozzátette: a helyzeten csak ront, hogy 2016-tól létminimum-kutatásokat sem fognak végezni.
Ezután felsorolt néhány adatot azon civil műhelyekből, akik azért foglalkoznak ilyen irányú közvélemény-kutatással: a Magyar Tudományos Akadémia két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra,hogy a magyar háztartások háromnegyedének nehézséget okoz a szokásos kiadások fedezése. Ez az arány a községekben eléri a 90 százalékot, a kistelepüléseken pedig több régióban a 95 százalékot is. A családok több mint kétharmada nem engedhet meg magának évente egy hét nyaralást, és az ország negyede nem tud legalább kétnaponta húst enni – mondta a képviselő.
Felhívta a figyelmet a dolgozói szegénységre is, amely egyre jelentősebb méreteket ölt Magyarországon. A szocialisták a dolgozó emberek pártján állnak, ezért továbbra is fizetésemelést követelünk, de már nem csupán a közszférában, hanem a versenyszférában is – mondta Korózs Lajos.