A tolvajkormány mutyijai

Török Zsolt szerint az Orbán-kormány tevékenysége a magánpénztári-mutyival kezdődött, ahol hárommillió ember megtakarítását nyúlták le; aztán jött a földmutyi az állami földek fideszes haveroknak való szétosztása. A Közgép-mutyi folyamatosan zajlik – folytatta a szóvivő – több mint 300 milliárdot kapott eddig az államtól Simicska birodalma.

Török Zsolt kiemelte a trafikmutyit, ami szerinte a legpofátlanabb mind közül. Harminc-negyvenezer család életét tette tönkre ezzel az Orbán-kormány. Világos bizonyítékok vannak, hogy a Fidesz pártemberei döntöttek arról ki nyerhet és ki nem – mondta a politikus.

Egy friss blogbejegyzésből az is kitűnik, hogy az ex-MIÉP-es Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere is közreműködik a trafikmutyiban – jelentette ki. Rámutatott, hogy a fideszes polgármester nemrég egy olyan egy rendeletet függesztett fel, amit korábban önmaguk fogadtak el. E szerint a dohányüzletekre mégsem fog magasabb bérleti-díj vonatkozni, hiába káros a szervezetre az ott árult cigaretta.

A szocialista politikus emlékeztetett arra is, hogy a trafikok fideszizálása után a hírek szerint az alkohol-kereskedelmet is kisajátítaná Orbán Viktor, ahogy a patikákat és a gyermekétkeztetést is. Ez utóbbinál egy olyan cégre szabták a pályázatot, amelyben egy fideszes országgyűlési képviselő is érintett lehet.  

Török Zsolt szerint a pénztárgépek is sorra kerülnek a fideszes mutyizásban. „Jól látható, hogy ebben is a saját klientúrájukat akarják kiszolgálni.”

A politikus szerint Giró-Szász András kormányszóvivői tájékoztatóján kiderült, nem sikerült a tolvajkormánynak megegyeznie a maffiacsaládokkal abban, hogy pontosan melyikük milyen részesedést szerezhet a pénztárgép-bizniszben, ezért halasztották el a bevezetés határidejét.

Végül elmondta, az MSZP igazságos és szabad országot teremt, amelyben biztonságban és nagyobb jólétben élhetünk, majd hozzátette, véget kell vetni a tolvajkormányzásnak.