A valódi kétharmad utasítja el a vasárnapi zárva tartást

Az elmúlt hetekben, hónapokban világossá vált, hogy kifejezetten káros, az emberek számára bosszúságot és felháborodást okoz a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény - jelentette ki Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Mint azt közvélemény-kutatások is világosan megmutatták, valódi kétharmad van a magyar társadalomban, hiszen nem a fideszes képviselők, hanem a választók, az "itt élő emberek kétharmada utasítja el az egész vasárnapi boltbezárást úgy, ahogy van" - fogalmazott az  MSZP-s politikus.

Ennek érdekében többen kívántak volna a népszavazáshoz nyúlni, azonban az elmúlt hónapokban több kamubeadvánnyal esetenként kamupártok akadályozták annak megvalósulását - jelentette ki Harangozó Tamás.

Nemcsak az emberek mindennapi életét keseríti meg a törvényjavaslat, hanem számukra is világossá vált, hogy a fideszesek ismét néhány haveri céget próbálnak a törvényhozás eszközével heyzetbe hozni és a piac többi szereplőjét erőszakosan tönkre tenni - fogalmazott a politikus.

Mint mondta, az emberekenek előbb-utóbb joga lesz dönteni.

Harangozó Tamás elmondta: az MSZP saját maga is kezdeményezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz, melyben két különálló kérdést teszünk fel: akarják-e az emberek a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény eltörlését; illetve akarják-e az emberek, hogy a vasárnaponként nyitva tartó üzletekben 200 százalékos bérpótlék járjon az ott dolgozó embereknek.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint lehetőséget kell biztosítani arra, hogy mindenki maga döntse el, nyitva tartja-e az üzletét vagy sem, de ha úgy dönt hogy nyitva tartja, akkor a vasárnap dolgozóknak 200 százalékos pótlékot kell adni.