Az MSZP elnök-frakcióvezetője kifejtette, hogy a parlamenti vizsgálóbizottságnak több szálat is kell vizsgálni: Matolcsy kapcsolatát Polt Péterrel, a Quaestor-üggyel, valamint a jegybank elnök és baráti köre, rokonsága kapcsolatát 266 milliárd forinttal.
Követeljük, hogy a Fidesz ne akadályozza meg a bizottság felállítását, a miniszterelnök és Matolcsy György támogatói a társadalom igazságérzete miatt tegyék lehetővé, hogy megvizsgálják a jegybankelnök ügyeit – mondta, és felhívta a figyelmet arra, hogy a vizsgálóbizottság előtt meg kell majd jelennie Matolcsy Györgyön kívül Orbán Viktornak, Lázár Jánosnak, Trócsányi Lászlónak és Varga Mihálynak is.
Amíg nem látjuk tisztán, hogy az ügyben milyen személyes összefonódások mögött milyen tartalmak és ügyek voltak, addig fennáll a vád, hogy a jegybank környékén törvényesített korrupció zajlik – figyelmeztetett a politikus.
Tóbiás József arra kérte Trócsányi László igazságügyi minisztert, nyilatkozzon, hogy az ügyészség miért nem tesz eleget a bíróság hiánypótlási kérésének, és hogyan lehetséges az, hogy Tarsoly Csaba május 30-án kisétálhat az előzetes letartóztatásból, mert egy közjogi határnap miatt nem indíthat eljárást a bíróság.
A népszavazás témakörében a pártelnök úgy vélekedett: ha nem akarunk következmények nélküli országban élni, akkor kell a valódi népszavazás. Az elmúlt napok elemzéseire hivatkozva kifejtette, hogy a Fidesz azért fél a népszavazástól, mert a kormánypárti szavazók döntő többsége szerint is elfogadhatatlan, hogy ellopják az állami földeket, az állami cégek vezetői ötmilliós fizetéseket kapnak, miközben az emberek pártállásuktól függetlenül keményen dolgozva is létválsággal küzdenek.
Ezért az MSZP már nem csupán saját kezdeményezéseként tekint erre az ügyre: ez egy valódi népszavazás, mert Magyarország döntő többsége egyértelműen választ akar adni egy népszavazás keretében a földkérdésről és a bérplafonról – jelentette ki Tóbiás József.