A mai zárószavazáson kiderült, hogy ahol nem veszi meg a patikus a gyógyszertár többségi tulajdonát, ott az állam lesz a patikatulajdonos.
Tukacs István a parlament egészségügyi bizottságának tagja szerint ez a „megoldás” kísértetiesen hasonlít ahhoz, amikor állami lett az iskola, a kórház, a járóbeteg-ellátás, és amikor a kormány „állami alapon állami koncessziót osztogat trafikokba”.
Az MSZP-s képvieslő elmondta, hogy pártja a patikák ideiglenes államosítását nem támogatja, hiszen nem világos, hogy mi lesz ennek a vagyonnak a későbbi sorsa, valamint - mint mondta - élnek a gyanúperrel, hogy a kormány majd ott szeretne patikatulajdonhoz jutni, ahol „a patika működése jó pénzt hoz”, hiszen 2000 lakos alatti településeken a kormány nem is kezdeményezte a patikaszerzést.
Először kormányzati tulajdont szerezni, majd odaadni ezt annak, aki kellő fideszes kapcsolatokkal rendelkezve megkapja hitbizományként – fejtette ki Tukacs István.
Az MSZP szerint az államosítás helyett segíteni kellett volna azokat a patikusokat, akik meg akarják vásárolni a számukra munkát adó gyógyszertárat, és békén kellett volna hagyni azokat, akik elégedettek a jelenlegi működési feltételekkel.