mszp.hu | Belföld | Kövér László választás 2018
2018. február 05. 16:14

Feljelentést teszünk Kövér László nyilatkozata miatt

A választókerületek módosítása egyetlen célt szolgált, méghozzá azt, hogy Fidesz azzal jól járjon, vagyis egy fideszes szavazó szavazata többet érjen mint egy ellenzéki szavazóé – jelentette ki Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja hétfői Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, nem szabad szó nélkül elmenni Kövér László múlt heti, gyakorlatilag vallomással is felérő elszólása mellett, ahol tulajdonképpen beismerte, hogy csaltak a 2014-es országgyűlési választásokon.
 
Kövér László múlt heti kijelentése alapján feljelentést tesz az MSZP választási csalás miatt – tette hozzá.
 
Bárány Balázs hangsúlyozta, mára tovább romlott magyar média állapota a 2014-eshez képest: a Fidesz gyakorlatilag bezáratta a legolvasottabb ellenzéki napilapot, a Népszabadságot, az úgynevezett közszolgálati média felületein több szó esik Soros Györgyről, mint az oktatásról, egészségügyről, modernizációról vagy klímaváltozásról együtt véve, esetleg a kormányzati korrupcióról vagy 1300 menekült befogadásáról, ráadásul a megyei napilapok Mészáros Lőrinc üzenő füzetévé váltak.
 
Kijelenthetjük, hogy működik a cenzúra, az öncenzúra és a Fidesz hazugsággyára – tette hozzá.
 
Bárány Balázs kiemelte: a Változás Szövetségének az a dolga, hogy megakadályozza a Fidesz győzelmét, és képviselje azokat a milliókat, akik változásra vágynak.
 
A politikus emlékeztetett: 2014 óta három választókerületben tartottak időközi választást, és a Fidesz mind a hármat elvesztette. 
 
A változást akaróknak nincs más dolgok, minthogy elmennek 62 nap múlva szavazni, a Változás Szövetségére szavaznak, és akkor 63 nap múlva elkezdhetjük felépíteni azt a Magyarországot, amit mi jónak és helyesnek tartunk – tette hozzá.