MTI/mszp.hu | augusztus 20 parlament
2018. augusztus 17. 14:39

Augusztus huszadika elé

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta: számítottak arra, hogy a kormánypárti képviselők nem jönnek el a rendkívüli ülésre, azt azonban cinikusnak és felháborítónak tartják, hogy a kormány sem képviseltette magát.
Hangsúlyozta: a Fideszt csak a gazdagok érdeklik, a kormány arányaiban kevesebbet költ jóléti és a szociális kiadásokra mint 2010-ben, hiszen azóta nem emelkedett az ápolási díj, a nyugdíjminimum és a családi pótlék. 
 
Szerinte miközben a bankok kiemelkedően nyereségesek voltak idén, 110 ezer családot fenyeget kilakoltatás.     Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz a bankok oldalára állt - tette hozzá Tóth Bertalan.
 
Közölte: az MSZP, együttműködésben az Adóskamarával, azt követeli, hogy a hitelek felvételkori árfolyamon való forintosításáig függesszék fel a kilakoltatásokat.

Kapcsolódó párttagok