Az adóváltozások után több pénz marad a kiskeresetűeknél

Bruttó 280 ezer forintos havi keresetig mindenki jól járna a kormányváltó erők által javasolt többkulcsos adórendszerrel - jelentette ki Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatón.

A politikus hozzátette: csak az átlagbér kétszerese felett - a társadalom legtehetősebb 8-10 százalékánál - növelnék a személyijövedelemadó-terhelést, de a felső adókulcs sem érné el a 30 százalékot.

Arról is beszélt: bár az Orbán-kormány 250 ezer új munkahely létrejöttéről beszél, ezek külföldön és a közmunkarendszerben keletkeztek. Ezzel szemben az ellenzéki összefogás negyedmillió munkaerő-piaci állást ígér főként a helyi és a zöld gazdaságban, valamint - lakásfelújítási és fűtéskorszerűsítési programok révén - az építőiparban - folytatta.

Emellett az ifjúsági garanciaprogrammal - részben európai uniós támogatásból - minden, hat hónapja állástalan fiatalnak munkát vagy képzést biztosítanának.

Varju László elmondta: a tankötelezettség visszaemelése 18 évre és a szakképzési rendszer átalakítása is segítené a fiatalok elhelyezkedését. Hozzátette: a foglalkoztatottság növelését tenné lehetővé az a javaslatuk is, hogy a mikrovállalkozásoknál és bizonyos térségekben csökkentsék a bérekre rakódó közterheket.

Tordai Bence a közmunkaprogramról azt mondta: mostani formájában csak a statisztikák kozmetikázására jó, így az erre szánt pénz nagy részét az elhelyezkedés támogatására kellene fordítani. A hasznos tevékenységet végző közmunkásoknak ugyanakkor meg kell kapniuk a minimálbért - jelentette ki.