MTI/mszp.hu | Belföld | energiaárak rezsiblöff
2018. március 06. 14:24

Az MSZP 161 milliárdos energiahatékonysági programot indítana

Az MSZP évi 161 milliárd forintos programot indítana, hogy az abból igényelhető vissza nem térítendő támogatásból energiahatékonyabbá lehessen tenni a felújítandó lakások közel felét.
Tóth Bertalan, a párt frakcióvezetője kedden, az energiahatékonysági világnapon, Budapesten sajtótájékoztatón hangsúlyozta, programjuk révén önerő nélkül újulhatna meg a közel 2,6 millió felújítandó lakás fele.
    
Hozzátette: átlagosan azonnali 20 százalékos, hosszabb távon pedig 40 százalékos megtakarítást jelentene, ha energiahatékonyabbá válnának a lakások.
    
Ismertetése szerint a program 161 milliárd forintos éves költségét részben a szén-dioxid-kvótából befolyó 31 milliárd forint, részben 100 milliárd forint uniós vissza nem térítendő támogatás fedezné. 
    
Úgy látta, hogy a fennmaradó 30 milliárd forintot a kereskedelmi bankok hitelezhetnék. Kifejtette: a megtakarításból térülne meg a kereskedelmi banki hitel, a fogyasztónak ebben nem lenne szerepe, az állam ezt a szolgáltatón keresztül rendezné a bankkal.
    
Tóth Bertalan azt mondta, ha az összes lakást felújítanák, akkor egy átlagos család ma havonta négyezer forinttal fizethetne kevesebbet a fűtésért.
    
Hozzátette: jelenleg egy átlagos háztartás jövedelmének 21-22 százalékát költi lakásfenntartásra és energiaszámlákra.
    
A szocialista politikus közölte, a fideszes kormány nem túl sokat tett az energiahatékonyság érdekében: a panelprogam megszűnt, energiahatékonysági pályázatokat pedig eseti jelleggel, egy-két milliárd forintból, jellemzően önerővel hirdették meg. Az uniós forrásokat kedvezményes hitelként biztosítják a magyar háztartásoknak - jegyezte meg.
    
Tóth Bertalan bírálta a rezsicsökkentést, mert szerinte az csak "rezsiblöff" volt, ugyanis a kormány az árcsökkentéssel nem követte a világpiaci árcsökkenést. Ezzel 2013-2017 között 70 ezer forintot vettek ki a magyar családok zsebéből - tette hozzá.

Kapcsolódó párttagok