Bangóné Borbély Ildikó az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Akadémiai utcai székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere ismét bebizonyította az alkalmatlanságát akkor, amikor képes volt kirúgni egy pótolhatatlan szakembert az intézetből.
Ennek most tragédia a végeredménye: a miniszter döntése egy ember életébe került - hangoztatta.
A szocialista politikus közölte, nem lehet miniszter az, akinek az alkalmatlansága miatt egy ember meghalt, de gyanúsított és vádlott még lehet belőle.
Közölte, a nap folyamán feljelentést tett Polt Péter legfőbb ügyésznél az ügyben ismeretlen tettes ellen.
Szerinte a Fidesz-kormány károkozása a betegellátásban bizalmatlan, rettegő betegekben és hozzátartozókban, menekülő munkaerőben, tönkrement egészségekben, gondatlanságból és hanyagságból kioltott életekben mérhető.
A képviselő szóvá tette, Orbán Viktor miniszterelnök nem érzi úgy, hogy felelősséggel tartozva az egészségügy helyzete miatt azonnal fel kellene mentenie Kásler Miklóst.
Szerinte a korábban orvosként dolgozó miniszter megszegte orvosi esküjét, ezért azt hétfőn a Parlamentben átnyújtja neki.
"Hogy idézzek tőle: a tízparancsolat azt mondja, hogy ne ölj. Mi meg azt mondjuk: Kásler Miklós, takarodj!" - fogalmazott.
Bangóné Borbély Ildikó elmondta, az elhunyt szívbeteget az Emmi saját halottjának tekintik. A sajtótájékoztató végén a képviselő egy fekete zászlót kötött ki az minisztérium ablakának rácsához.
Sajtóhírek szerint a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből elbocsátott szívsebész egyik 55 éves betegének speciális egyedi gyártású érimplantátumra volt szüksége. Az orvosa elindította az eszköz legyártásához és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, de mire a papírok megérkeztek, a sebész elbocsátása már zajlott, így a beteg műtéti előjegyzése sem történhetett meg.