Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány által benyújtott büdzsé illúziókra épül, megszorításokat tartalmaz, elszegényedést hoz és várhatóan recesszióba taszítja az országot, míg az MSZP tervezete igazságosabb adórendszert alakítana ki, segítené a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést. Hangsúlyozta, hogy bár az államadósság csökkentését hosszú távon helyes célnak tartják, az nem lehet kizárólagos törekvés, helyette a gazdaság élénkítését tekintik elsődlegesnek.
A munkára rakódó terheket csökkentené, a tőkejövedelmek adóját növelné, és pénzügyi tranzakciós díj bevezetését is kezdeményezi az MSZP - ismertette. Az utóbbival kapcsolatban elmondta: frakciójuk az európai szocialisták kezdeményezéséhez csatlakozva már tavaly benyújtotta erre vonatkozó indítványát, amelyet az akkori kormányzati elutasítás után most - miután az Európai Bizottság elnöke is megfontolásra javasolta a pénzügyi tranzakciós díj bevezetését - "leporoltak" és átdolgoztak.
Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetvezetője azt emelte ki, hogy javaslatuk a kiskeresetűek érdekében havi 16 ezer forintig fenntartaná az adómentes sávot, évi 5 millió forintot meghaladó jövedelem felett pedig a 16 százalékos személyijövedelemadó-kulcson kívül további 16 százalékos szolidaritási hozzájárulást vetne ki.
A második adókulcs bevezetése helyett az évi 5 millió forint feletti jövedelmekre külön törvény alapján vetnék ki a szolidaritási hozzájárulást, Szekeres Imre azt mondta: megítélésük szerint ez egyszerűsítené az adózók dolgát. Ugyanakkor érzékeltette, ez a megoldás arra az esetre, ha a kormánytöbbség a későbbiekben alkotmányos szinten próbálná megakadályozni a progresszív adórendszer bevezetését.
Az MSZP emellett kezdeményezi a családi pótlék megemelését, valamint hogy azok az alacsonyabb keresetű családok, amelyek nem tudják igénybe venni a családi adókedvezmény teljes összegét, a különbözetet támogatásként kapják meg. Javaslatot tesz az ellenzéki párt a nyugdíjaknak az infláció mértékénél nagyobb, 5,2-5,3 százalékos emelésére és arra is, hogy az alapvető élelmiszerek áfája 18-ról 5 százalékra csökkenjen.
Szekeres Imre beszélt arról is, hogy a gazdaság növekedését nem ösztönző társaságiadó-csökkentés helyett a munkát terhelő járulékot kellene jövőre 3, majd újabb 2 százalékkal csökkenteni.
Kezdeményezi továbbá az MSZP, hogy az állami finanszírozású felsőoktatási helyek száma ne csökkenjen, és azt is, hogy a kulturális kiadásokat ne mérsékeljék a költségvetésben.
Összegezve azt mondta: olyan átrendezést javasolnak, amely a mainál igazságosabb adórendszert eredményezne, és 156 milliárd forinttal növelné a költségvetés adóbevételeit. Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy javaslatukat - mivel költségvetési javaslat benyújtására ellenzéki pártként nincs lehetőségük - módosító indítványokban terjesztik elő.
Mesterházy Attila azt is bejelentette: az MSZP-frakció kezdeményezi, hogy minden illetékes parlamenti bizottság vegye napirendjére a megyei önkormányzatok intézményeinek állami átvételét, hogy a kormány a testületek előtt beszámolhasson szándékairól. Hozzátette: véleményük szerint jogszabályellenes, hogy a megyei közgyűlések nem tárgyaltak erről a kérdésről.