Pártunk elnöke az "Európa, a nők esélye, 25 év" című, az Európai Szocialisták Pártja (PES) és a 25 éves fennállását ünneplő MSZP nőtagozatának közös rendezvényén úgy fogalmazott, mire az "ünnepi díszek felkerülnek a fára", elő is készítik a megállapodást.
Molnár Gyula az addigi időszakra ugyanakkor azt üzente - név szerint nem említett - partnereiknek, hogy "ne simliskedjenek, ne ügyeskedjenek", és ne használják ki, hogy pártja ennyire nyitott a megállapodásra.
Kiemelte, a győzelemhez nem elég a "meglévők intelligens újraosztása", az együttműködés akkor ér valamit, ha képesek megállapodni közös jelöltekben és egy közös kihívóban.
A feladat új szavazók szerzése, egyértelmű többség megszerzése - közölte Molnár Gyula, aki - Orbán Viktor miniszterelnök korábbi kijelentésére reagálva - aláhúzta, nem ellenzék-, hanem kormányváltásra készülnek.
A politikus szólt arról is, hogy ebben a feladatban számítanak az MSZP nőtagozatának segítségére is. "Csináljuk azt, amiben a legjobbak vagyunk!" - mondta Molnár Gyula, aki szerint az MSZP akkor is képes elérni a céljait, ha már mindenki azt hiszi, elfogyott körülöttük a levegő. "Nélkülünk nincs kormányváltás!" - jelentette ki.
Az ünnepi konferencián beszédet mondott a pártelnökön kívül Gurmai Zita, a Nőtagozat és a PES Nőszervezetének elnöke; Lendvai Ildikó, az MSZP Nőtagozat alapító elnöke, az MSZP volt elnöke; Göncz Kinga, volt európai parlamenti képviselő; Pia Locatelli, a Szocialista Internacionálé Nőszervezetének elnöke; Mija Javornik, a PES Nőszervezet elnökségének tagja; Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke; Tóbiás József, az MSZP volt elnöke, pártigazgató. A sajtónyilvános részt követően felszólalt pártunk két korábbi elnöke, Hiller István és Kovács László is.