Az MSZP nem vesz részt azon az ötpárti egyeztetésen, amelyet a Fidesz kezdeményezett a jegybanki törvényt is módosító, kétharmados támogatást igénylő javaslatról. Ezt Józsa István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője közölte hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Indoklása szerint az MSZP nem kíván asszisztálni a Fidesz azon kísérletéhez, amely ellehetetleníti, hogy a brókerbotrány károsultjai kártérítési igényt nyújtsanak be a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB). A szocialista politikus azt mondta, az elégtelen felügyeleti tevékenység miatt az MNB-t súlyos felelősség terheli.
Józsa István megismételte pártja álláspontját: távoznia kell Matolcsy György jegybankelnöknek. A lemondását követően vissza kell rakni a nemzeti bank büdzséjébe azt a több száz millió forintot, amit a Matolcsy szétosztott - hangoztatta. Emellett sürgette a jegybank felügyelőbizottsági tagjainak megválasztását is.
Közölte azt is, hogy az MSZP nem támogatja az egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló javaslatot. Megjegyezte: nem tartják azt rossznak, hogy újabb felügyeleti eszközöket kap az MNB, de megítélésük szerint a jegybank eddigi is rendelkezett a szükséges jogkörökkel, csak azokkal nem megfelelően élt.
Az MSZP-nek úgy tűnik, mintha a kormány "falazna a brókerbotrány résztvevőinek" - fogalmazott.
Kérdésre válaszolva hozzátette: a törvényről a Fidesz kezdeményezett ötpárti egyeztetést.