Belföld | önkormányzatiság
2011. szeptember 20. 12:37

Az önkormányzatoktól több pénzt vennének el, mint feladatot

Horváth Csaba, a párt fővárosi frakciójának vezetője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányzat a tervek szerint átvenné a fővárostól az oktatási és az egészségügyi intézményhálózatot, de bezárásokkal ezek minőségét rontani akarják. Másfél év múlva nem marad semmi, ami korábban az önkormányzatoké volt - tette hozzá.

A készülő önkormányzati törvénnyel kapcsolatban Horváth Csaba azt mondta, amit a Fidesz kitalált, az arról szól, hogy egységes irányból hogyan lehet Budapestet a 23 falu irányába elvinni, és ez nem vezet jóra. Erről elmondása szerint az MSZP kedd délután Pintér Sándor belügyminiszterrel is tárgyal, a párt azt kéri a tárca vezetőjétől, hogy olyan törvényt dolgozzanak ki, amely nem káros Budapestnek.

A Budapesti Önkormányzati Szövetség (BÖSZ) és annak "böszmesége" azt eredményezné, hogy 23, nem egyenrangú "kiskirályság" jönne létre, emiatt első- és másodrangú polgárok lennének Budapesten - fogalmazott a politikus.

Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere a sajtótájékoztatón közölte, hogy most az önkormányzatok kerültek az ellenségképzés középpontjába, és úgy tűnik, mintha a tanácsrendszert akarnák visszaállítani. Hozzátette, hogy készülő önkormányzati törvényt nem ismernek, csak egy 44 oldalas munkaanyagot és a szabályozásról kiszivárgó sajtóhíreket. Nincs kidolgozott vízió, és nincsenek hatástanulmányok sem. Létrehoznák a járási hivatalokat, de nem tudni, hogy mi lesz a feladatkörük - mondta.