A szocialista párt vezetője az MSZP választmányi ülésének szünetében négy konkrét pontot ismertetett, melyekben megállapodás született.
Első pontként egyetértettek abban, 2014-ben egy közös demokratikus jelöltnek kell szemben állnia a Fidesszel, második pontként megállapodás született abban is, hogy az addig hátralévő időközi választásokon egyeztetett módon történik a jelöltállítás és a kampány, harmadik pontként egyet értettek abban, közös a felelősségük, hogy a politikai akcióik ne gyengítsék az összefogásban érintett partnereket, és végül negyedik pontként jelentette be a szocialista pártelnök, hogy a szervezetfejlesztés, a tagtoborzás, a jelöltek kiválasztása nem egymás rovására történik.
Mesterházy Attila úgy fogalmazott, hogy ezeket a pontokat a józan ész diktálja,és az az igény, hogy 2014-ben le kell váltani Orbán Viktort és rendszerét.
Bajnai Gordon újságíróknak azt mondta: amikor miniszterelnök volt, az MSZP-vel közösen tudták kivezetni Magyarországot a gazdasági válságból. 2014 után megint erre lesz szükség, de látni kell, hogy a válság sokkal nagyobb, ezért széles és erős összefogás kell, ebben pedig megkerülhetetlen a szocialista párt - fűzte hozzá.
Elmondta: megállapodtak egy "forródrót" létrehozásáról, hogy a jövőben azonnal reagálni tudjanak, ha bárki viszályt szítana a két szervezet között.
Megerősítette, hétfőn kezdett öthetes országjárásuk végeztével készen állnak arra, hogy programegyeztetéseket kezdjenek az MSZP-ve