Országgyűlési képviselőnk annak kapcsán bírálta a kormány egészségügyi politikáját, hogy a kórházakban tömegesen mondanak fel az orvosok és a szakápolók. Úgy vélekedett, hogy a kormány kommunikációs kérdésként kezelte az egészségügy dolgát.
Tukacs István kijelentette, hogy már nem lehet ezeket az ügyeket helyi ügyként, vagy munkáltató és munkavállaló közötti konfliktusként kezelni.
Mint mondta, a betegek állandóan szembesülnek az egészségügy legfontosabb problémáival. Az orvoselvándorlással kapcsolatban jelezte, hogy napi három orvos hagyja el az országot, és nem igaz a kormány állítása, hogy ez a folyamat megállt. A hálapénz-rendszerről úgy vélekedett, hogy az megmérgezi az orvosok, ápolók és betegek közötti viszonyt. Szintén kiemelt problémaként említette, hogy az ország különböző területein különböző az esély a gyógyulásra is, bár az emberek mindenhol ugyanazt az egészségügyi járulékot fizetik. A kórházak adósságállományáról kijelentette, hogy az újratermelődik, bármit is mond a kormány.
Tukacs István hangsúlyozta, hogy az orvosok és az ápolók fizetései megalázóan alacsonyak, és így gátjaivá váltak az egészségügy normális működésének és szinte ösztönöznek az elvándorlásra, vagy a szakma elhagyására.
A politikus tehát azonnali fizetésemelést követelt az egészségügyi dolgozók számára, mert mint mondta, ez szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a szakma csábítóvá váljon és az orvosok, illetve a szakdolgozók Magyarországon maradjanak. Hozzátette, hogy ez a fizetésemelés eredendően szükséges ahhoz, hogy normális viszonyok teremtődhessenek a magyar egészségügyben.
Közölte, hogy ezzel kapcsolatban az MSZP javaslatot is tett, amikor a parlament a 2016-os költségvetést tárgyalta.