Belföld, Gazdaság | mélyszegénység szegénység
2014. december 04. 18:45

Bele fog roppanni az ország a gyermekszegénységbe

Az MSZP közpolitikai javaslatok kidolgozását sürgeti a kormánynál a szegénység, különösen a gyermekszegénység felszámolása érdekében.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke csütörtökön Budapesten, a Nyugati téren tartott sajtótájékoztatón azt mondta, ha a kormány nem tudja megállítani a gyermekszegénység terjedését, akkor abba "bele fog roppanni az ország". Véleménye szerint az elmúlt években oly mértékben nőtt a szegénység Magyarországon a kormány politikája miatt, amit az ország gazdasági helyzete nem indokol.

Az ellenzéki politikus szerint ez a kormány "perverz újraelosztásának" köszönhető, és annak, hogy a szegényeket bünteti.

Az országgyűlési képviselő azt mondta, hogy Magyarország nemcsak a nyugat-európai országoktól, hanem a régió országaitól is leszakad. Ismertetése szerint az anyagilag "deprivált népesség" aránya az EU 28 tagállamában átlagosan 9,6 százalék, a visegrádi országok közül Szlovákiában 10,2, Csehországban 6,6, Lengyelországban 11,9 százalék, míg Magyarországon 26,8 százalék.

Kunhalmi Ágnes feldíszített egy fenyőfát, "az ország karácsonyfáját" papírdíszekkel. A bordó kör alakú lapokra írt adatokról azt mondta, "Magyarország nyomorát" mutatják, amely a Fidesz rossz politikájának köszönhető. A mintegy 20 "díszre" a többi között az volt írva, hogy a gyermekszegénység 10 százalékkal nőtt; a 7 év alatti gyerekek 42,4 százaléka éhezik; a tervek szerint 17 100 forintra csökken a munkanélküli segély; mínusz 300 milliárd az oktatásból; mínusz 20 milliárd a gyermekétkezésből; 4 millió létminimum alatt élő; 33 százalékos élelmiszeráfa.

Őrsi Gergely, az MSZP II. kerületi elnöke beszámolt arról, hogy aktivistáik az elmúlt hetekben tartós élelmiszereket és játékokat gyűjtöttek. Ezeket, illetve fenyőfákat most az ünnepek előtt szétosztják az arra rászorulók között - közölte. Megjegyezte: a közterületeken az ételosztás be lett tiltva, ezért az MSZP ezt megkerülve a pártirodáiban ad meleg ételt az arra rászorulóknak.