Az MSZP-s Bárándy Gergely az MTI kérdésére azt mondta: a Fidesz nem az alkotmányosság iránti tiszteletből mondott le a választási regisztráció bevezetéséről, hanem mert belátta, hogy a társadalom és saját szavazóinak nagy többsége is ellenzi azt.
Szerinte a jogállam lerombolásának része, hogy az Alkotmánybíróság a jövőben csak felülvizsgálat után hivatkozhat korábbi határozataira. Azt mondta: a lépéssel - amelyet az Ab jogkörének újabb csorbításaként értékelt - a Fidesz az elmúlt több mint húsz év jogfejlődését akarja semmissé tenni.
Azzal kapcsolatban, hogy a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat az MSZP utódpárti felelősségének említése nélkül lesz az alaptörvény része, a szocialista politikus közölte: nem gesztusnak, hanem természetes dolognak tartja, hogy a kormányoldal nem tekinti bűnöző szervezetnek a legnagyobb ellenzéki pártot. "Talán egy picit észhez tértek" - jegyezte meg.
Bárándy Gergely kiemelte, hogy a kormányoldal - a korábbi alkotmány több mint tucatnyi módosítása után - már negyedszer változtat a 2012 eleje óta hatályos alaptörvényen, így azt nem lehet többé gránitszilárdságúnak hívni.