Bíróság mondta ki: Matolcsynak el kell számolnia, az MNB pénze közpénz

Nem titkolózhat tovább a Magyar Nemzeti Bank és annak elnöke, Matolcsy György, mivel a Fővárosi Ítélőtábla január 28-án jogerős ítéletben kimondta: a Magyar Nemzeti Bank minden pénze közpénz, ezek elköltése pedig közérdekű adat.

Mindezt Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese jelentette be, aki még tavaly perelte be az MNB alapítványait közérdekű adatok visszatartása miatt, s most az egyik pert jogerősen megnyerte. A politikus felszólította Matolcsy-t, hogy azonnal adjon ki minden, közpénzek elköltésével kapcsolatos adatot.

Mint ismeretes, Matolcsy György jegybankelnök régóta hangoztatja, hogy a jegybank pénze szerinte nem közpénz, ezért az elköltéséről sem kell elszámolnia senkinek. Erre hivatkozva az elmúlt években öt alapítványhoz több mint 250 milliárd forintot helyzetek ki, de vásárolt a jegybank műkincseket, hangszereket, kastélyszállót, luxus irodaházat, méregdrága képzési programokat indítottak.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: mivel álláspontja szerint ez a pénz a magyar emberek pénze, 2015 márciusában közérdekű adatigényléssel fordult az MNB öt alapítványához, hogy számoljanak el a gazdálkodásukkal, majd miután ezt az érintetek megtagadták, a politikus pert indított az adatok kiadásáért. Az öt eljárás közül egy esetben jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla: január 28-án arra kötelezték a Pallas Athéné Domus Animae Alapítványt, hogy 15 napon belül adják ki az összes általuk kötött szerződés valamennyi részletét. Tóth Bertalan rámutatott: a bíróság jogerős ítélete azt is kimondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank közpénzből gazdálkodik, az általa kezelt adatok közérdekű adatnak minősülnek, az alapítványai pedig közfeladatot látnak el. „Ezek után Matolcsy Györgynek tételesen el kell számolnia, hiszen közpénzekről van szó. Ennek a pénznek a központi költségvetésbe kellene befolynia, ekkora összegből pedig meg lehetne oldani az oktatás problémáit, az egészségügyi és szociális dolgozók, a kórházak adósságállományát, és még hosszan lehetne sorolni, mi mindent meg lehetne oldani ennyi pénzből. Felszólítom Matolcsy Györgyöt, ne várja ki a 15 napot, adja ki számomra az iratokat.”

Tóth Bertalan kijelentette: ha az MNB nem adja ki az alapítványok gazdálkodásával kapcsolatos dokumentumokat, akkor bűncselekményt követ el. „Ebben az esetben természetesen feljelentést fogok tenni” – zárta sajtótájékoztatóját Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Kapcsolódó párttagok