Két idézettel kezdte pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóját Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető. Az egyik Lázár Jánostól származik. A miniszterelnökséget vezető államtitkár április 29-én az MTI-nek azt mondta, „semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy politikai alapon választották volna ki a trafikpályázatok győzteseit”. A másik május másodikán Kósa Lajostól hangzott el. A Fidesz ügyvezető alelnöke ekkor visszautasította, hogy politikai alapon választották ki a dohányboltokra kiírt pályázatok nyerteseit. Mint mondta, teljes képtelenség politikai összefüggést keresni, majd kijelentette: semmifajta néven nevezhető politikai orientáció nem volt a kiválasztásnál.
Mesterházy Attila ezután a hvg.hu által csütörtök este nyilvánosságra hozott titkos hangfelvételre hivatkozva azt mondta, a tegnapi nap fejleményei egyértelműen bizonyítják, hogy az összes fideszes, aki az országos trafikbotrány kapcsán megszólalt, hazudott a magyar embereknek. A kivételt az a szekszárdi képviselő jelenti, aki a trafikbotrány kirobbanása után lényegében egyértelművé tette, hogy a Fidesz helyi emberei döntöttek arról, ki árulhat dohányt a következő 20 évben Magyarországon és ki nem.
Szekszárdon Horváth István fideszes országgyűlési képviselő és polgármester kiadta a szempontot az elbíráláshoz: „Az a lényeg, elkötelezett jobboldalinak kell lenni.” Ezt követően a titkos hangfelvétel szerint a kiosztott lista alapján egyenként, nevek és utcák szerint haladva nézték végig a pályázókat, és mindenki véleményezhette a listán szereplő személyeket. Mesterházy idézte Horváth Istvánt is, aki néhány napja még azt mondta, „nem láthatott listát, mert a pályáztatást a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. intézte”.
Mindezekkel kapcsolatban az MSZP elnöke négy kérdést tett fel. Ki adta Horváth István kezébe a pályázók részletes adatit tartalmazó listát? Hogyan és kinek juttatta vissza Horváth István a helyi fideszes politikusok által véleményezett listát? A tarfikpályázatokért felelős fejlesztési miniszter hogyan érvényesítette ezt a pályázati elbírálás során? Ez a kérdés azért is érdekes, mert a hangfelvételből kiderül, hogy akikre a helyi fideszesek azt mondták, hogy elég hithű jobboldaliak ahhoz, hogy nyerhetnek, azok végül rá is kerültek a győztesek listájára. Végül Mesterházy azt a kérdést tette fel, hogy történt-e máshol is ilyen, hiszen például egy Hajdú-Bihar megyei portálon megjelent levél szerint a hajdúszoboszlói fideszes vezető a Fidesz megyei elnökével e-mailen egyeztette a pályázók elvileg titkos listáját, majd tippeket és javaslatokat is adott az „elbírálásához”.
Az MSZP elnöke beszámolt arról is, hogy a legfőbb ügyész levélben reagált arra az MSZP-s feljelentésre, amelyet Mesterházy Attila és Harangozó Tamás a trafikbotrány miatt ismeretlen tettes ellen tett. A Polt Péter által jegyzett levélen az áll, hogy a Legfőbb Ügyészség a feljelentést továbbította a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF), valamint, hogy a KNYF az ügyben feljelentés-kiegészítést rendelt el. Mesterházy Attila felkérte Polt Pétert, valamint az Állami Számvevőszéket, hogy kérjék ki a szóban forgó hangfelvételt és hajdú-bihari fideszesek közt váltott e-maileket, mert azok egyértelművé teszik, hogy itt súlyos törvénysértések történtek.
Mesterházy Attila Orbán Viktortól pedig azt kérte, hogy azonnal érvénytelenítse ennek a pályázati kiírásnak az összes eredményét, ne kössenek szerződést senkivel, hanem egy olyan új pályázatot írjanak ki, amely átlátható és ezáltal ellenőrizhető.
Harangozó Tamás, az MSZP Tolna megyei elnöke Horváth István és más szekszárdi fideszes politikusok nyilvánvaló hazugságait idézve azt mondta, hogy a hvg.hu birtokába került hangfelvétel után világos, Horváth István és társai hazudtak és lebuktak nemcsak a szekszárdi választópolgárok, hanem az egész ország előtt is. Ma már az egész ország számára egyértelmű, hogy a Fidesz leginkább egy bűnszervezetre hasonlít. Üzérkednek, visszaélnek hatalmukkal és gátlástalanul hazudnak róla. Ebben az ügyben nem csak a szekszárdi polgármester, de a Fidesz helyi képviselői is nyakig benne vannak – jelentette ki Harangozó Tamás.
A tegnap nyilvánosságra került hangfelvétel alapján egyértelmű bizalmi válság alakult ki Szekszárdon, ami csak egy módon kezelhető. Felszólítjuk a szekszárdi közgyűlés fideszes többségét, hogy legkésőbb május végéig oszlassák fel a közgyűlést! Tegyék lehetővé, hogy a szekszárdi emberek olyan polgármestert és olyan képviselőket választhassanak, akik a következő másfél évben tisztességgel fogják tudni vezetni a várost. Horváth Istvánnak és cinkosainak távoznia kell a közéletből! - tette egyértelművé Harangozó Tamás, aki a Tolna megyei fideszes országgyűlési képviselőket arra szólította fel, hogy nyilatkozzanak arról, a saját választókerületükben történt-e hasonló egyeztetés! Ha nem, akkor tegyék világossá, hogy számukra morálisan elfogadható-e az, ami Szekszárdon történt. Ha nem, akkor számukra sem marad más lehetőség, mint lemondatni Horváth István és társait.