Botka László: "Több mint ötszázezer, több mint félmillió, zömével fiatal magyar hagyta el az elmúlt években ezt az országot. Nekik azt üzenjük, hogy készülődjenek, készülődjetek, mert hazavárunk benneteket!"

Köszönöm szépen! Sokan vagyunk, elegünk is van és elegen is leszünk, mert Magyarország kormányváltást akar! Kedves barátaim, hogy mi a helyzet a városokban és a falvakban? Hát az ami az országban. Három év fideszes kormányzása eredményeként, egyre kevesebb a beruházás, a fejlesztés, egyre kevesebb a munkahely és egyre több család kerül kilátástalan helyzetbe. A Fidesz elvette a települések bevételeit és jogait, pedig normális demokráciában, állam és polgár között, a legfontosabb kötelék a helyi közösség, a helyi önkormányzat. Ha ez megszakad, mert megszakítják mindenki kiszolgáltatott lesz. Ezért fogjuk visszaadni a települések szabadságát a választási győzelem után. De tettek rosszabbat is, megmérgezték a hétköznapjainkat.

A Fidesz a gyűlölködő, ellenségképre épülő, kirekesztő politikáját levitte a települések szintjére. Ezért kedves barátaim, a jövő érdekében nagyon fontos, hogy kimondjuk egy demokráciában politikus lehet kormányon és ellenzékben, ez a dolga, de egy élhető országban, egy állampolgár soha, semmilyen körülmények között nem lehet ellenzékben, a saját hazájában. Mint ahogy azt is el kell mondanunk mindenkinek, hogy az élhető ország, azt jelenti, hogy ember és ember, magyar és magyar között nem a származás, nem a világnézet, nem a vallás, pláne nem a pártállás, hanem kizárólag a munka, a tudás, a tehetség és a szorgalom tehet különbséget. Ilyen országot akarunk! Kedves barátaim, hogy mi van a településekkel?

Én az elmúlt években komoly vitákat folytattam Kósa Lajossal, az egy értelmes vita volt, mert arról vitatkoztunk, hogy melyik Magyarország második legnagyobb, legjelentősebb, legnövekvőbb városa. Szeged vagy Debrecen? Szegediek, hol vagytok? Debreceniek, hol vagytok? Hát a Fidesz-kormány ezt a vitát három év alatt eldöntötte, London lett Magyarország második legnagyobb városa. Több mint ötszázezer, több mint félmillió, zömével fiatal magyar hagyta el az elmúlt években ezt az országot, mert nem találta élhetőnek és nem találta benne a jövőjét. Nekik azt üzenjük, hogy készülődjenek, készülődjetek, mert hazavárunk benneteket!

Kedves barátaim, azért is vagyunk ma ilyen sokan együtt, mert egy évvel a választások előtt, a politikai helyzet Magyarországon teljesen egyértelmű. Az, hogy reális esélyként és célként tudunk beszélni a kormányváltásról, annak köszönhető, hogy mindenféle fideszes várakozással ellentétben, az MSZP megújult és erősödik. Nincs kormányváltás erősödő MSZP nélkül. Nekünk azonban az ország érdeke mindennél fontosabb, ezért szövetségbe hívunk minden demokratát. Baloldalit, liberálist, konzervatívot. Az ország legerősebb demokratikus pártjaként, szövetségbe hívunk minden demokratikus érzelmében sértett demokratát és minden szakmaiságában megalázott szakembert, minden igaz magyar hazafit, akiknek velünk együtt az ország jövője a legfontosabb.

Kedves barátaim, nagy utat tettünk meg közösen, értékeinket megőriztük és megújítottuk. Szabadság, szolidaritás, igazságosság, ezek politikánk alapjai. Megújultunk, tanultunk a hibákból. Orbán Viktor azt mondja, a Fidesz a jelen, a jövő, az MSZP a múlt. Ezt az az ember mondja, aki egyedüli politikusként a magyar közéletben, huszonnégy éve tölt be vezető pozíciót és immáron az elmúlt két évtizedben a legtöbbet kormányzott. Azt üzenjük nekik kedves barátaim és azt üzenjük Magyarországnak, hogy nem, a Fidesz a múlt, a megújult MSZP pedig a jövő. Az MSZP az első és az egyetlen politikai párt Magyarországon, melynek vezetői a rendszerváltás után nőttünk fel. Nekünk a demokrácia természetes és lételem. Mi tudjuk és értjük, hogy egy demokratának, nem csak saját, hanem mindenki más jogai is fontosak. Mi tudjuk és értjük, hogy szabadság csak ott van, ahol mindenkinek jut belőle. Mi tudjuk és értjük, Orbán Viktor úr, hogyha valaki csak a saját hatalmát szereti a hazában, az minden csak nem hazaszeretet.

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim a megújult MSZP tud reményt nyújtani Magyarországnak. Van programunk, tudjuk, hogyan akarunk gazdasági növekedést és munkahelyeket, igazságos adórendszert, mindenki számára elérhető oktatást. Azért is vagyunk itt, hogy ezt meghallgassuk. Tisztelettel hívom a színpadra barátomat és szövetségesemet, aki sikeresen vezette és irányította az elmúlt években az MSZP megújítását és győzelemre viszi a pártot. Hölgyeim és uraim az MSZP elnöke, Mesterházy Attila!