Belföld | Quaestor-károsultak brókerbotrány
2015. augusztus 17. 12:17

Brókerbotrány - az igazságügyi miniszter álljon ki a kártalanítás mellett!

Közös nyilatkozat megtételére hívja Szakács László szocialista képviselő Trócsányi László igazságügyi minisztert, miután arról tájékoztatta, hogy a Quaestor-károsultak kártalanításáról szóló törvény végrehajtását nem hátráltatja az Alkotmánybíróság (Ab) eljárása.

Szakács László hétfőn sajtótájékoztatón ismertette az írásbeli kérdésére kapott választ, amely alapján azt kérte Trócsányi Lászlótól: jövő héten közösen álljanak ki egy sajtótájékoztatón a károsultak kártalanítása mellett.

A politikus emlékeztetett: korábban írásbeli kérdéssel fordult a nemzetgazdasági miniszterhez, amelyre azonban az igazságügyi tárca vezetője válaszolt. Mint azt az Országgyűlés brókerbotrányt vizsgáló albizottságának szocialista tagja korábban ismertette, egyebek mellett azt kérdezte Varga Mihálytól: miért hivatkozik a tárca az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszok elbírálására, amikor annak nincsen halasztó hatálya a törvény végrehajtására?

Szerinte ez a kérdés Trócsányi László válaszával nyugvópontra érkezett, vagyis a kormányzat által alkotott törvény végrehajtásával kártalanítani kell a mintegy 30 ezer érintettet.

Kijelentette azt is: a Magyar Nemzeti Bank mulasztott, így felelőssége van az ügyben.

Bírálta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, mert szerinte "elszaladt" a válaszadás elől, az igazságügyi miniszter pedig "Orbán Viktornak címzett levelére válaszolt", holott ő nem írt levelet a miniszterelnöknek. "Van elég nagy kupleráj a kormány környékén" - értékelte mindezt a szocialista politikus.