Continentális trafikmutyi

Török Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatóján a hvg.hu írására hivatkozva elmondta: több mint ötszáz dohányboltot irányíthatnak júliustól a hódmezővásárhelyi Continental-csoporthoz köthető személyek. A Continental Dohányipari Zrt. vezetője a korábbi hódmezővásárhelyi polgármesterrel, Lázár Jánossal bevallottan jó viszonyt ápoló Sánta János - jelentette ki.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a most nyilvánosságra került adatok alapján a teljes, nagyjából 600 milliárd forintos dohánypiac tíz százaléka egyetlen érdekeltség kezébe kerül, így a Continental-csoporthoz tartozók évi 6 milliárd profitra számíthatnak.

Török Zsolt emlékeztetett arra, hogy a fideszes Ángyán József korábbi agrárállamtitkár nemrégiben azt mondta, "maffiacsaládok" delegálnak tagokat a kormányba. Az MSZP szóvivője erre hivatkozva felszólította a Fideszt, adjon választ arra, hogy "mely maffiacsaládok mely kormánytagokat" delegálták a kormányba. Hozzátette: konkrét választ kér arra, elképzelhető-e, hogy "Sánta János vásárolt magának egy kormánytagot Lázár János személyében".