Döntésre várva

Az MSZP szerint az Ab többféleképpen is dönthet. Első esetként azt említette, hogy a testület teljes egészében megsemmisíti a törvényt. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy a testület nem semmisíti meg teljes egészében a jogszabályt, de az a körülbelül százezer ember is jogosult lesz állami nyugdíjra, akik továbbra is magán-nyugdíjpénztári tagok maradtak.

Szavai szerint ebben az esetben a kormány vagy tudomásul veszi a döntést és ennek megfelelő törvényeket hoz vagy "belegondolni sem merek, hogy a kormány az egészről nem vesz tudomást és még a meglévő százezer tag magánnyugdíjpénztári megtakarítását is elveszi".

Utolsó variációként azt említette, hogy az Ab minden az üggyel kapcsolatos beadványt "elmeszel" és a magánpénztári tagok nem lesznek jogosultak az állami nyugdíjra. Kijelentette, hogy ebben az esetben a szocialisták Strasbourghoz fordulnak.

Sereg András, az Ab sajtófőnöke a múlt héten az MTI-nek elmondta: a testület hétfőn másodszor tárgyal magánnyugdíjpénztárral kapcsolatos határozattervezetről, azt a nyári szünet előtti utolsó ülésén, július 12-én már egyszer megtárgyalta.

Az Ab társadalombiztosítási nyugellátásáról, illetve a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvények egyes rendelkezéseinek esetleges alkotmányellenességét vizsgálja.