mszp.hu | Belföld
2019. június 27. 12:08

A kormány a bírósággal végezteti el a piszkos munkát a devizahitelesek ügyében

A Kúria múlt heti döntése a devizahitelekről ellentmond az eddigieknek.
A kormány fél attól, hogy a bankszektorral ujjat húzzon, ezért a bírósággal végezteti el a piszkos munkát – mondta Szakács László, az MSZP elnökhelyettese és Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője csütörtökön.
 
Hetente 60 családot lakoltatnak ki, mert a kormány, a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a Kúria „értelmezget”: a korábbiaknak teljesen ellentmondó irányelveket állítanak elő.
 
Egy hete a Kúria „végre-valahára” kimondta: a bankoknak számítaniuk kellett rá, hogy a deviza ára emelkedni fog. Azt is kimondta viszont, hogy ezt az adósoknak is tudniuk kellett. Pedig az adósok a bankoktól nem ezt az információt kapták – mondta Szabó. 
 
A Kúria múlt heti döntése több szempontból is hibás: egyértelműen az adósokat teszi felelőssé, mert ezzel az információval nem rendelkeztek, és még mindig „meg akarja javítani” a szerződéseket, noha ezeket a fogyasztók nem kötötték volna meg, ha ismerték volna az összes feltételt.
 
A Kúria ezen túl fenntartja a javaslatát, amit a pécsi bírók „kegyelemdöfésnek” neveztek: ha nem tetszik az adósnak a devizahitel, akkor számolják el piaci forintkamatozással forintkölcsönként - pedig az adósoknak nem állt szándékukban forintkölcsön-szerződést kötni.
 
Negyedszer, a Kúria nem gondoskodott a korábbi jogegységi határozatai felülvizsgálatáról, így még mindig az van érvényben, amely szerint az árfolyammozgás iránya és mértéke előre nem határozható meg, s erről nem kellett az adóst tájékoztatni. Ezzel szemben most múlt héten azt mondta ki a Kúria, hogy az adósnak ezt tudnia kellett volna „csak úgy saját magától”. 
 
„A két állítás egymással tejes mértékben ellentmond” – mondta Szabó.
 
Kifogásolta a Kúriának azt az állítását is, hogy a szóban forgó döntés csak kevés embert érint. 
 
„Ez nem igaz” – jelentette ki – hiszen a döntés minden egyes adóst érint: nemcsak azok a károsultak, akiket kilakoltattak vagy vonják a fizetésüket, hanem azok is, akik „egy Suzuki áráért kifizetik egy Audi árát”.
 
Azt mondta: egyetlen megoldás van, mégpedig az hogy újra kell számolni minden szerződést forintalapon, és mivel szándékos megtévesztés történt, kamat- és költségmentesen.
 
Szakács szerint „a Kúria kimondta, amit a NER nem tud.” A kormány szerint ugyanis nincs devizahitelezési probléma, de a Kúria szerint van. A kormány szerint nincs gond árfolyammal, de a Kúria szerint van.
 
„Úgy gondoljuk, hogy ez az egész magyarázkodás arra megy ki, hogy a NER továbbra is ki tudja szolgálni a bankvilágot, a pénzvilágot, akár annak árán is, hogy magyar családoknak a százait, ezreit dobják ki az utcára” – mondta.
 
Szülessen új törvény arról, ki viselje az árfolyamkockázatot. Legyen új banki elszámoltatás. Azonnal állítsák meg a végrehajtásokat, és addig ne dobják ki magyar családok ezreit az utcára, amíg fel nem mondták azt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött megállapodást, amelyben Orbán Viktor „elkötelezte magát a bankvilág felé, kiárusítva a magyar családokat” – követelte.
 
S ha ezt a Fidesz ezt nem teszi meg, akkor a választóknak le kell őket váltaniuk: válasszanak ellenzéki jelöltet a választásokon! – szólított föl Szakács.