Lamperth Mónika szocialista országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánynak továbbra sincs koncepciója a járások kialakításáról, az indítványból kiolvashatóan mindössze annyi a célja, hogy államosítsa az önkormányzati feladatok nagy részét, és elvegye a helyhatóságoktól az ellátásukhoz szükséges vagyont.
A szocialista politikus szerint a kormányzati előterjesztés nem ad választ arra, hogy a járások létrehozása miért szolgálja az emberek érdekeit, miért hatékony és mennyibe kerül.
Kifogásolta, hogy miközben a feladatok átadásáról az önkormányzatoknak és a kormányhivataloknak meg kell állapodniuk, ha ez nem sikerül, a kormányhivatal egyedül, határozatban dönthet erről.
Arról is szólt, hogy bár a járási hivatalok létrehozásának előkészítése a járási biztosok feladata lesz, pontos hatáskörüket a törvényjavaslat nem határozza meg.
A korábbi belügy-, majd önkormányzati és területfejlesztési miniszter bírálta, hogy a kormány felszámolná az önkormányzatok társulási szabadságát, a jól működő kistérségi együttműködést.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat alapján a kormányoldal továbbra sem tudta eldönteni, hány járás legyen - ezt valószínűleg kormányrendelet szabályozza majd - , és hogy a járási hivatalokat politikusok vagy szakemberek vezessék-e.