Úgy tudni, Simon Tibor brókermúltját azért vizsgálták, mert a Fidesz mostani polgármester-jelöltje a saját kollégáitól is megpróbált pénzt szerezni brókertevékenységéhez. Simon annak a Brokernetnek dolgozott, amelynek tevékenységét sokan a pilótajátékhoz hasonlították. Amikor 2013-ban a Brokernet eltűnt a magyar pénzpiacról, a vezetők fényűző luxusautókon távoztak, a befektetők többsége pedig üres zsebbel.
Azt, hogy Simon Tibor fideszes brókerként mennyit kaszált a salgótarjáni embereken, egyelőre nem tudni, mivel a brókermúltjával kapcsolatos dosszié nyilvánosságra hozatalát a város jegyzője egyszerűen megtagadta. Lukács Zoltán szerint Simon Tibor azért akar Salgótarján polgármestere lenni, hogy hozzáférjen a város pénzéhez. „Simon Tibor 2010-ig annak a Fidesznek a városi frakcióvezetője volt, amelynek az emberei, Tarsoly Csabával az élen csődbe vitték a Quaestort. A fideszes Questor brókerbotrányban több ezer embernek összesen 220 milliárd forintja tűnt el. Nagyon észnél kell tehát lenniük a salgótarjáni embereknek, ha meg akarják védeni a városuk vagyonát – figyelmeztetett Lukács.
Az MSZP alelnöke kijelentette: Simon Tibor nem titkolhatja tovább a brókermúltját tartalmazó dossziét. „Követeljük, hogy Simon Tibor tegye ki az asztalra a bukott brókermúltjával kapcsolatos dossziét! A salgótarjáni embereknek joguk van mindent megtudni Simon Tibor brókermúltjáról!”
Lukács Zoltán szerint, ha Simon Tibor nem hajlandó nyilvánosságra hozni a brókertevékenységével kapcsolatos vizsgálat anyagát, azzal elismeri, hogy van titkolnivalója. Ebben az esetben Simon Tibornak azonnal vissza kell lépnie a polgármester-jelöltségtől.
A politikus szerint az is elgondolkodtató, hogy Simon Tibor bukott brókerként jelenleg a 17 milliárdos adósságot felhalmozó KLIK köznevelés-irányítási főosztályát vezeti – vagyis épp azt a területet, amely ellen emberek tízezrei lázadnak és tüntetnek.
Lukács Zoltán szerint a Fidesznek egyetlen gondolata sincs Salgótarján jövőjéről. „Szánalmas, ahogy felvonul itt az egész brókerkormány és hazugságokkal, fenyegetésekkel próbálják rávenni az embereket, hogy bízzák a város vagyonát a Fidesz bukott brókerére. Teljesen nyilvánvaló, hogy Orbánék valójában azért jönnek Salgótarjánba, hogy megnézzék, mit lehetne még ellopni.”
Lukács Zoltán szerint a felelősen gondolkodó salgótarjáni emberek nem bízhatják a városuk jövőjét és pénzét egy olyan bukott fideszes brókerre, aki ráadásul az ellene lefolytatott vizsgálatot is titkolja. „A salgótarjáni embereknek csak akkor lesz biztonságban a pénzük, ha nem szavaznak Simon Tiborra, a Fidesz bukott brókerére” – zárta sajtótájékoztatóját Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke.