Magyarország azonban nincs egyedül - mutatott rá Szanyi Tibor, arra utalva, hogy az MSZP által kezdeményezett Horn-emlékévet elindító rendezvényen a Sargentini-jelentésről ugyanabban az órában zajló fontos strasbourgi EP-szavazás okán csak ilyen virtuális formában tudott jelen lenni. A jelentés éppen azt az európai szolidaritást testesíti meg, amellyel az EU nagy, demokratikus többsége az egyik tagállama, hazánk és a magyar nép mellé áll, állampolgáraink alapvető jogainak védelmében, korrupt és embertelen kormányzásának következményeivel szembesítve Orbánt.
A szocialista politikus személyes hangú üzenetében megvallja: magyarként ez sem enyhíti azonban az EP-jelentés megállapításai nyomán kialakuló rossz érzését, a döbbent felismerést: egy bűnös rezsim tevékenysége alig egy évtized alatt ide juttatta az egykor a demokratizálódás és az euro-atlanti csatlakozás élvonalába tartozó hazánkat? Európa szégyenpadjára, az egykori piedesztál helyett, amelyre éppen Horn életműve, politikai bátorsága, következetessége és máig élő nemzetközi tekintélye emelte?
Az MSZP alelnöke immár a strasbourgi szavazás meggyőző, Orbán számára megsemmisítő külpolitikai vereséget jelentő eredményének ismeretében, annak messze mutató lehetséges következményeit mérlegelve elmondta: “Néha eltöprengek azon, hogy mit tudnánk átmenteni a mába Horn Gyula emberi és politikai hagyatékából, amire építve az MSZP és az egész magyar baloldal kikászálódhatna mostani, nem éppen rózsás helyzetéből, hogy visszavezethesse az országot a normális, demokratikus, emberi léthez? Nem minden tanulható, mint Gyula megélt tapasztalaton nyugvó baloldalisága, mély szolidaritása az emberekkel, ami népszerűségének és hitelességének a titka volt - és meggyőződésem szerint minden baloldali politizálás alapja kell, hogy legyen. Politikai sikerességének lényegét keresve az első szó ami beugrik számomra: a bátorság. Ha valaki jól ismerte, vagy mellette dolgozott, bizonyára emlékszik: nehéz volt megfelelni a saját magával és másokkal szemben is szigorú vezetői elvárásainak, pozitív türelmetlenségének, ha a jó ügy előmozdításáról volt szó. Azt hiszem, ma is hasznos lenne a pártépítésben, a napi politikai munkában átvenni ennek a bátorságnak és tenni akarásnak néhány elemét: leginkább azt, ahogyan Gyula nem tolerálta a mellébeszélést, az időhúzást, az ötlettelenséget, lustaságot, az árulást, miközben első helyre helyezte a munkát és a felkészültséget. Ha az emlékév kapcsán sikerülne felidéznünk Horn Gyula politikai vezetői és szervezői nagyságát és a mára alkalmazva legalább részben követni példáját, talán nemsokára elmondhatjuk a magyar baloldalon: ‘Nem vagyunk egyedül...’.”
