Vannak dolgok, amikre nemet kell mondanunk. A nemzet, az ország, kultúránk becsülete követeli ezt. Az örökre velünk maradt József Attilával együtt, most, ebben a pillanatban azonban érte emelve szót. Ránk hagyott gyémántfényű örökségét védve, megszenvedett igazságait, fájdalmasan gyönyörű üzeneteit újra meg újra átélve. Vannak értékek, melyeket meg kell védenünk a pártpolitikai érdekekkel szemben. Nem azért volt a rendszerváltás, hogy most, húsz év múlva újra a régi módszerekkel avatkozzanak bele életünkbe, próbálják átírni történelmünket, kultúránkat.
Soványak az érvek a kormány soraiból. Eredeti állapotában akarják visszaállítani a Kossuth teret? Mi az eredeti állapot? Mi az az igazi hagyomány, amihez vissza akarnak fordulni? Nekem és sokunknak Rákóczi, Kossuth és velük együtt Dózsa György, Esze Tamás, Táncsics Mihály és a többiek. Lemondjunk az éltető rebellióról, évszázados történelmünk mozgatóerejéről? Jöjjenek a megalkuvók, akik sírba vitték a nemzetet, két, pusztítást és országvesztést hozó háborúba?
Azért szerveztünk ma élőláncot a Kossuth téri József Attila szobor köré, mert számunkra jelentése van a mai állapotnak. Ezt, az eredeti állapotot akarjuk, eredeti és hiteles magyar történelmet, forradalmakkal és progresszióval, nyugtalan és rebellis, soha meg nem alkuvó természetünkkel és Európával. Ahogy a költő szerette volna, "fehérek között európai módra" élni.
József Attila soványan, töprengve ül a parton s nézi, hogyan úszik el a dinnyehéj. Tud valami lényegeset, örökérvényűt. A szobor hallgat. Versei beszélnek helyette. Tanuljunk belőlük.
A szobrát pedig nem adjuk oda a történelemhamisítóknak, hogy bátran nézhessünk gyermekeink, unokáink szemébe.
Dr. Lévai Katalin,
országgyűlési képviselőjelölt,
volt esélyegyenlőségi miniszter
