Elszállt realitásérzék

A volt oktatási miniszter, szocialista politikus kedden sajtótájékoztatón azt mondta: bár a kormányhoz és a miniszterelnökhöz fűződő lojalitás és szervilizmus kikényszerítheti az indítvány elfogadását a Fidesz-frakcióból, a szakmai elképzelések közötti eltérés világossá vált.

Hangsúlyozta: az MSZP a törvényjavaslat megközelítését tartja elfogadhatatlannak, nem pusztán egyes pontjait vitatja, ezért nem nyújtanak be hozzá módosító javaslatokat. Az MTI kérdésére, hogy az az 50-70 módosító javaslat, amelyet Pokorni Zoltán, a nagyobbik kormánypárt szakpolitikusa kilátásba helyezett, megváltoztathatja-e véleményüket, úgy válaszolt: azok tartalmát még nem ismerni, de az iskolák államosítására vonatkozó elképzelés visszavonása, a tankötelezettség felső korhatárának visszaállítása és a pedagógus-életpályamodell módosítása ennek a minimumfeltétele.

A törvényjavaslatot úgy értékelte: "elszállt az oktatási államtitkárság realitásérzéke", csak így magyarázható, hogy azt feltételezik, a következő években 700 milliárd forint többletforrás jut az oktatásra. Hiller István szerint ez betarthatatlan ígéret, ráadásul az ország jelenlegi helyzetében, amikor az euró árfolyama 315 forint körül van és a pénzügyi világ figyelme Magyarországra összpontosul, súlyos felelőtlenség azt állítani, hogy csak a tanárok bérének emelésére 389 milliárd forintot fordít a kormányzat a következő években.

Hiller István kifejtette: félő, hogy a törvény életbe léptetése csőd közeli helyzetbe juttatja a közoktatást, mivel a jelenlegi rendszert lebontja, az átalakításhoz és az új szisztémához szükséges pénzt viszont a kormány nem fogja tudni biztosítani.

Az iskolák államosításával kapcsolatban hangsúlyozta: az önkormányzatok fenntartóként eddig évente 330 milliárd forintot tettek bele a közoktatásba, amit ezután az államnak kell majd, a helyhatóságok ugyanis nem tehetik meg. Véleménye szerint ez további feszültségekhez vezet.