Józsa István, a szocialista párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormány egy évi hitegetése ellenére augusztustól ezrével kezdődhetnek meg a kilakoltatások, miközben a nehéz helyzetbe kerültek támogatása körvonalakban sem látszik. Kiemelte: a valódi segítséget egy 500 milliárd forintos hitelkerettel rendelkező eszközkezelő felállítása jelentené. Erre - szerinte - korábban lett volna fedezet, de az állam általi Mol-részvény vásárlás miatt ez a forrás már nem áll rendelkezésre.
Mint mondta, az MSZP kizárólag azt az elemét tudja elfogadni az Orbán Viktor és a Bankszövetség közötti, május végén létrejött megállapodásnak, amely állami kamattámogatásban részesítené a nagyobb lakásukat kisebbre cserélőket. A képviselő szerint az egyezség további részei már nem a kilátástalanul eladósodottak, hanem a bankok érdekeit szolgálják. Józsa István úgy látja, így van ez például a kilakoltatás korlátozása esetében is, hiszen azzal a pénzintézetek csak a lakásárak zuhanását kívánják megakadályozni, miközben becsléseik szerint mintegy kétezer család kerülhet az utcára.
Az ellenzéki képviselő emellett a probléma "átütemezéseként" értékelte a svájci frank 180 forinton való rögzítését. Józsa István ugyanakkor megjegyezte, pártja támogathatónak tartana egy olyan bérlakásprogramot, amely a már meglévő, de üresen álló ingatlanokat bocsátaná rendelkezésre, elviselhető bérleti díjak fejében.