Bihal Dávid, a Societas Országos Választmányának elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékozatóján emlékeztetett arra, hogy a Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom egyik fontos célkitűzése volt, hogy képviselje magát a Közmunkás Szakszervezet által szervezett Éhségmenetek minden útvonalán. Egyúttal a mozgalom nevében felhívta Orbán Viktor "ifjúságellenes politikájára" a figyelmet. Követelésképpen felszólította a miniszterelnököt, hogy "intézkedéseivel ne exportálja tovább a magyar ifjúságot"! Kijelentette, hogy Orbán Viktor magyarságát nem kívánják kétségbe vonni, azonban leszögezik, hogy a Fidesz által képviselt ifjúságpolitika relativizálja, hogy ki lehet a nemzet része, származási, vallási, ideológiai alapon.
Gúr Roland, az Európai Szocialisták Pártja Aktivista Fórumának szervezője - mely az MSZP nagygyűlésének hétvégéjén került megrendezésre Budapesten - a sajtótájékozatón beszámolt a magyar fiatalok munkaerő-piaci helyzetéről. Álláspontja szerint a helyzet rosszabb, mint az európai átlag, ezért is különösen fontos, hogy hatékony intézkedéseket foganatosítson a mindenkori kormányzat. Véleménye szerint a jobboldal által vezetett Európában eddig a megszorítások kaptak szerepet, ezzel szemben a szocialisták a munkahelyteremtést és a növekedést elősegítő intézkedéseket támogatják. "Ezért fogjuk kormányra kerülésünk után megvalósítani az Európai Szocialisták Pártja által kezdeményezett és most már az Európai Bizottság és a tagállamok által is támogatott Európai Ifjúsági Garanciaprogramot, melynek célja, hogy 25 éves korig terjedő korosztálynak biztosítsa, hogy az állásuk elvesztését vagy a tanulmányok befejezését követően legkésőbb 4 hónappal mindenki munkába állhasson, szakmai képzésben vehessen részt vagy a tanulmányait folytathassa" - jelentette ki a fiatal eurokrata.
Gúr Roland ehhez kapcsolódóan hozzátette, a szakmai gyakorlatok magyarországi szabályozási rendszerét is annak megfelelően kell alakítani, hogy ne épülhessen a kizsákmányolás lehetőségére, azaz arra, hogy egy fiatalnak hosszabb munkaidő, kevesebb vagy egyáltalán nem létező fizetés mellett azonos munkát kell végeznie, mint a hasonló poszton munkaszerződéssel foglalkoztatottaknak.
Brantmüller László, az MSZP Ifjúsági Tagozatának elnöke, a sajtótájékozatón elmondta, hogy szakmai gyakorlatra nem csupán itthon, hanem európai szinten is van lehetőség, támogatott formában. Felhívta a figyelmet, hogy mint "ahogy korábban is és a következő években is rendelkezésre áll az Erasmus program a magyar fiatalok számára". Ezzel összefüggésben a fiatal politikus rámutatott, hogy a Societas és az Ifjúsági Tagozat korábban is kiemelten fontosnak tartotta, hogy a kormány minél többeknek tegye lehetővé a külföldi tapasztalatszerzést, tanulmányokat, ezzel erősítve a fiatal felnőtteket a munkaerőpiacon. Hangsúlyozta, hogy nem csak egyénileg fontos a fiatal generáció európai látókörének bővítése, hanem közös érdekünk is, Magyarország érdeke, hogy világlátott, szakmailag tapasztalt korosztály folytassa országunk építését, hazatérésüket követően.