Fel kell lépni a rasszista, antiszemita parlamenti megnyilvánulások ellen

Harangozó Gábor országgyűlési képviselő mérlegelné, hogy a rasszista megjegyzést tevő politikusokat pénzbüntetéssel sújtsák, illetve kivezettessék az ülésteremből.

Az MSZP-s képviselő szerdán sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy májusban két párttársával - az Európa Tanács ajánlásaira hivatkozva - határozati javaslatot nyújtott be egy állandó parlamenti etikai bizottság létrehozása érdekében. A testület a rasszista, idegengyűlölő, antiszemita vagy iszlamofób kijelentéseket hangoztató képviselőket szankcionálhatná, ám a kormánytöbbség a bizottsági vitában nem támogatta az indítvány napirendre tűzését - tette hozzá.

Az MTI kérdésére, hogy mely szankciók alkalmazását tartja elképzelhetőnek, a korábban az Európai Parlamentben dolgozó politikus elmondta: ha valaki az EP-ben rasszista, idegenellenes megjegyzést tett, a levezető elnök felszólította, hogy hagyja abba, majd ha ennek nem tett eleget, kivezettette a teremből, így a szavazásokon sem vehetett részt és nem kapta meg aznapi költségtérítését.

Keddre virradó éjszaka a jobbikos Novák Előd felszólalása okozott vitát az egyházügyi törvényjavaslat parlamenti záróvitájában. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője előbb bocsánatkérésre szólította fel Novák Elődöt, amiért úgy fogalmazott, Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkártól "mit is várhatnánk mást", mint a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség bevett egyházként történő elismerésének kezdeményezését. Lázár János a jobbikos politikus szavaira reagálva közölte, pártja nem tudja tovább tűrni "azt a zsidózást és cigányozást", amit az ellenzéki párt egy éve folytat a parlamentben.

Ezzel kapcsolatban Harangozó Gábor a sajtótájékoztatón elmondta: üdvözlik, hogy a Fidesz a hétfői vita minősíthetetlen hangneméből okulva fel akar lépni a rasszista és antiszemita megnyilvánulások ellen. Ugyanakkor - folytatta - a kormányzó pártokat súlyos felelősség terheli, hogy a helyzet idáig jutott, véleménye szerint ugyanis eddig fontosabbnak tartották, hogy "ne veszítsék el szavazóik egy részét", mint a szélsőséges felszólalásokkal szembeni kiállást. "Eddig a rasszista és antiszemita megnyilvánulásokat szó nélkül hagyták, sőt, volt hogy egy MSZP-s képviselőt a szó megvonásával fenyegettek, amikor ki mert állni a szélsőséges hangokkal szemben" - mondta Harangozó Gábor, példaként hozva, hogy amikor a február 14-i ülésen Mesterházy Attila arra kérte Kövér Lászlót, utasítsa Vona Gábor Jobbik-elnököt "az antiszemita megnyilvánulások mellőzésére", a házelnök elvette tőle a szót.

A szocialista politikus hangsúlyozta ugyanakkor: a probléma olyan súlyos, hogy nem elég a parlamentből kiszorítani a szélsőséges hangokat, hanem a politikai és jogi lépéseken túl társadalmi párbeszéd elindítása szükséges a szélsőségek visszaszorítása érdekében. A szélsőséges politikai erők megerősödésének oka mindig a szegénység és a reménytelenség növekedése, ezért a kormányoldalnak mindenekelőtt ezek ellen kell tennie - jelentette ki.