Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, pénzmosás és csalás miatt feljelentést tett a szocialista Tóth Bertalan pénteken a MET-ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodánál. Ezt maga az ellenzéki frakcióvezető-helyettes jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján.
Elmondta, hogy ismeretlen tettes ellen tette a feljelentést, mert 150 milliárd forintos kár érte a magyar államot. Ismertetése szerint 2011-től kezdve egy miniszteri rendelet alapján olcsón lehetett gázt behozni Ausztria felől, illetve a magyarországi stratégiai tározókból ki lehetett emelni egy bizonyos mennyiséget annak érdekében, hogy a távfűtéssel foglalkozó cégekhez jusson el az olcsó gáz.
Ahelyett, hogy a közületekhez, kórházakhoz, iskolákhoz, óvodákhoz jutott volna az olcsó gáz, egy offshore hátterű céghez, a MET-hez került - tette hozzá. Mint mondta, az olcsó gáz hasznából 150 milliárd forintot kerestek "különböző fideszes kötődésű gazdasági háttéremberek".
Az ellenzéki politikus azt mondta, meg kell vizsgálni azt, hogyan született a miniszteri rendelet, illetve az MVM Partner és az MVM vezetőinek felelősségét is. Emlékeztetett arra, hogy az MVM alapító okirata szerint offshore hátterű céggel nem köthet szerződést.
Tóth Bertalan elmondta, az ügyre az a Fidesz válasza, hogy kezdeményezte az információszabadságról szóló törvény módosítását, amellyel a tolvajokat védik. Szinte ellehetetlenítik a közérdekű adatigénylést, hiszen fizetni kell majd érte, illetve meghosszabbítják az adatigénylési eljárást is - részletezte.