Belföld, Gazdaság | Buda-Cash feljelentés vesztegetés
2015. március 06. 12:26

Feljelentést teszünk a Buda-Cash ügyben

Az MSZP feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Buda-Cash-ügyben bűnpártolás, hivatali hatalommal való visszaélés és vesztegetés elfogadása miatt.

Lukács Zoltán, pártunk alelnöke egy budapesti DRB-bankfiók előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón a feljelentést azzal indokolta: ki kell derülnie, hogy az ügyben milyen szerepe van a Fidesznek, az államigazgatási és a kormányzati szerveknek.

Azt mondta, hogy a DRB-bankcsoport tagjai másfél éve még takarékszövetkezetek voltak, azokat a Fidesz segítségével alakították bankká. Ezekből a bankokból alig egy év alatt eltűnt 100 milliárd forint, majd végül a Fidesz segítségével bedöntötték a bankokat - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus úgy értékelt, ez a bankcsoport és a korábban tönkrement Széchenyi Bank is azért alakult meg, hogy ki lehessen venni belőlük százmilliárdokat.

Lukács Zoltán azt mondta, a felügyeleti és a kormányzati szervek nem tettek meg mindent ezeknek a pénzintézeteknek a megfelelő ellenőrzéséért, akkor ugyanis nem tűnhetett volna el az ügyfelek pénze.

Az MSZP ezért azt sürgeti, hogy ne csak a brókercég és a bankcsoport tulajdonosainál vizsgálódjanak, hanem az állami szerveknél is - hangoztatta.