A politikus szerint fizetések tekintetében egyre inkább leszakad Magyarország az Európai Uniótól, ráadásul egyre feszítőbbé vállnak a hazai jövedelemkülönbségek. Mint mondta, ilyen jövedelemszerkezetű társadalom nem lehet versenyképes Európában és az alacsony bérek következtében egyre erősödő elvándorlásra és pályaelhagyásra a magyar államnak reagálnia kell – tisztességes munkáért tisztességes fizetést jár – fogalmazott a pártelnök.
Az MSZP elnöke aláhúzta: a magyar emberek zöme nap mint nap szembesül azzal, hogy döntenie kell, a csekket vagy gyermeke étkezését fizeti be. Az MSZP politikájában pedig prioritást kell élveznie a fizetésemelésnek, mert abból következik a jobb élet reménye, a munka értékének megbecsülése és a haladás, melyek együtt fogják elhozni a változást.
Katona Tamás, az MSZP pártigazgatója szerint a fizetésemelés gazdasági feltételei adottak, Magyarország versenyképességét pont az alacsony bérek akadályozzák; számos gazdasági mutató támasztja alá, hogy az ország nem tud felzárkózni az Európai Unió átlagához, minden apró javulás átmeneti és fenntarthatatlan tényezők következménye.
A Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke kifejtette: Magyarországon kevesebb az aktív kereső, mint az Európai Unióban és az eurózónában átlagosan, a munkanélküliségi adatokat 220 ezer közmunkással kozmetikázza a kormány, és egyre süllyedünk a szegénység és a társadalmi kirekesztettség miatt veszélyeztetettek arányának tekintetében (mára csak Lettországot Görögországot, Bulgáriát és Romániát előzzük meg).
A politikus szerint az elmúlt öt évben nehezen megállítható leszakadás vette kezdetét Magyarországon: rossz a kormány jövedelempolitikája, az adórendszer nem támogatja a versenyképességet, menekül a működő tőke, ráadásul nálunk nem gazdasági szereplőként, hanem a kormány szemében kell versenyképessé válni.
Katona Tamás úgy vélekedett, mára a cégek zöme is érzi, fizetésemelésre van szükség, mert alacsony bérekért nem kapnak megfelelő munkaerőt.