Belföld, Gazdaság | földtörvény
2015. április 21. 13:29

Földügyek - Az MSZP csak a korrupció felszámolásáról hajlandó tárgyalni

Az MSZP teljesen értelmetlennek tartja a földművelésügyi tárca egyeztetését a földvagyonról szóló törvény azon módosításáról, amely a nemzeti parki földterületeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet kezelésébe helyezi - mondta az MSZP elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Gőgös Zoltán egy másik ügyben arra szólította fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy azonnal állíttassa le az MSZP szerint egy gyártóra kiírt kistelepülési gépjárműbeszerzési tendert.

A politikus emlékeztetett arra, hogy múlt héten országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a korrupció megszüntetésére az agrárgazdaságban. Hozzátette: ennek elfogadása lett volna a feltétele, hogy tárgyaljanak a kétharmados parlamenti támogatást igénylő földvagyontörvény módosításáról. 

Mint mondta, határozati javaslatuk a többi között azt tartalmazza, hogy a nemzeti parki földterületek nem kerülhetnek át más szervezethez.

Gőgös Zoltán elmondta, javaslataikra nem kaptak választ, de a Földművelésügyi Minisztérium benyújtott egy zárószavazás előtti módosító indítványt, amellyel kivették a törvényjavaslatból a kétharmados támogatást igénylő részeket. A honvédségi területek NFA kezelésébe kerüléséről szóló részek, amit az MSZP nem vitat, kikerülnének a javaslatból, azért, hogy a parlamenti képviselők felének szavazata elég legyen a törvény elfogadásához, a nemzeti parki földterületek NFA-hoz kerüléséhez - közölte.

Ilyen aljassághoz a szocialisták nem kívánnak asszisztálni, és nem vesznek részt a szaktárca egyeztetésén - jelentette ki.

Gőgös Zoltán a kistelepülési gépjárműbeszerzések kapcsán azt mondta, április 17-én írták ki a 15 milliárd forintos pályázatot terepjárók, illetve személyszállító kisbuszok vásárlására. Az MSZP-s politikus szerint a tender két típusra van kiírva, a Skoda Yetire és a Volkswagen Transporterre, és a pályázat szerinte így az OLAF-nál fogja végezni. Megjegyezte, olyan előírások vannak, mint az utasülés magasságának állítása, térdlégzsák, illetve nappali LED-fény gyárilag beépítve.    

Beke Károly, az MSZP országos elnökségének tagja, a párt agrártagozatának vezetője elmondta, hogy rendkívül sok panasz érkezett hozzájuk, mert a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) újraszámolta az adóhatósági adatok és a befizetett tagdíjak alapján a 2013-as és a 2014-es tagdíjakat. Mint mondta, a kamara a különbözetet beszedi, és 2014-re vonatkozóan plusz 50 százalékos befizetést is előírt.

Ez a gyakorlat ésszerűtlen, nem szolgál más célt, mint az esztelen pénzbehajtást - hangoztatta. Azt mondta, hogy a kamara vezetésében számos fideszes politikus vesz részt, a kamara semmilyen szolgáltatatás nem nyújt a mezőgazdasági vállalkozóknak, de magas tisztségviselői díjakat fizet.

Beke Károly az elnökség nevében felszólította a kamarát ezen pénzbeszedés megszüntetésére.