Az időjárást figyelő szervekkel folyamatos volt a kapcsolattartás, az információk birtokában inkább biztosra mentünk, és nem kockáztattuk senkinek az épségét azzal, hogy megtartjuk a délutánra tervezett rendezvényt – mondta Mesterházy Attila az MSZP elnöke szombaton újságíróknak.
Hozzátette: március 30-án újraszervezik a kormányváltó erők demonstrációját.
Az MSZP elnöke április 5-ét jelölte meg a miniszterelnök-jelölti vita időpontjaként, hiszen addigra befejeződnek az országjáró körutak, így lehetőség nyílik a tapasztalatok összegzésére.
„Ha Orbán Viktor nem gyáva, akkor ott lesz az április 5-ei tévévitán” – jelentette ki a miniszterelnök-jelölt.
Mesterházy Attila úgy fogalmazott, hallgatva a miniszterelnök beszédét úgy látja, Orbán Viktornak szüksége lenne arra, hogy valaki szembesítse azzal, Magyarország milyen helyzetben van.
Sokkal inkább egy megosztott, megfélemlített országot látok, ahol az emberek sokkal rosszabbul élnek, mint négy éve, hatvan éve nem voltak ilyen rossz szociológiai mutatói az országnak, a gazdaságot szétverték, a demokráciát lerombolták, vagyis az az ország, amiről a miniszterelnök beszélt, csak az ő agyában létezik – tette hozzá az MSZP elnöke.
Mesterházy Attila kitért arra is, hogy a kormányváltó erő jelöltjei valamennyi körzetben vitára hívják fideszes riválisaikat, hogy megbeszéljék a helyi ügyeket.