A képviselő felszólította a kormányt továbbá, hogy haladéktalanul erősítse meg a közbiztonságot azokon a településeken, ahol hasonló a helyzet. Azt mondta: "a Jobbikhoz köthető paramilitáris alakulatok" egy kettős fakeresztet állítottak fel Gyöngyöspatán. A keresztet meggyújtva "tombolva kiáltoztak" az ott élőknek - tette hozzá. A rendőrség a szocialista politikus szerint "nem csinál semmit" és - mint mondta, "erős a gyanúja", hogy "ez (...) a bizonyítéka annak, hogy igenis egy összjáték van a kormány és a Jobbik között". Azt még nem tudni - tette hozzá, hogy miben játszanak össze, de valószínű, hogy "próbaterepnek" nézik Gyöngyöspatát.
Szanyi Tibor közölte, ma Magyarországon a lakosság nagy hányada az éhezés határán van, ami az egykulcsos adónak is köszönhető, amelyet a kormány bevezetett. Ezért azt is követeli az MSZP, hogy módosítsanak a szabályozáson.
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március eleje óta járőröznek 2800 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt. A Jobbik helyi vezetője Juhász Oszkár, az MTI-nek korábban azt mondta: azért járőröznek, mert sok bejelentést kaptak vagyon elleni bűncselekményekről, garázdaságról, zaklatásról és a bűncselekményekkel helyi cigányokat vádolják. A Jobbik március 6-án - a rendőrség becslése szerint - mintegy ezer ember részvételével demonstrációt tartott a településen. Vona Gábor a párt elnöke ez alkalomból úgy fogalmazott, hogy "magyarpárti tüntetést" tartottak a községben.