Határozatképtelenség miatt elmaradt a költségvetési bizottság ülése

Elmaradt az Országgyűlés költségvetési bizottságának keddre összehívott ülése a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt. Mesterházy Attila a bizottság szocialista elnöke bejelentette, hogy levelet ír Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, hogy elérje, a fideszes képviselők vegyenek részt a bizottság ülésein.
A szocialista politikus a helyszínen tartott rövid sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a mostani ülésen is több olyan napirendi pontot is meg kellett volna vitatni, amelyről 30 napon belül dönteni kellene a bizottságnak a Házszabály szerint.
    
Megjegyezte, hogy régóta szeretné, ha a letelepedési államkötvény problémáját megtárgyalná a bizottság, a fideszes képviselők azonban minden alkalommal levetetik a témát a napirendről.
    
A bizottság elnökeként szeretett volna arra is választ kapni, mi az oka annak, hogy a kormány, szavai szerint óriási költekezésbe és osztogatásba kezdett Az első három hónapban majdnem elérték az egész évre tervezett hiány felét - jegyezte meg. "Arra szólítottuk fel a kormányt, már ne kezdjen a költségvetést jelentősen megterhelő osztogatásba, mert ez az újonnan felálló kormány mozgásterét nagymértékben korlátozhatja" - mondta. 
    
Fontos napirendi pont lett volna Mesterházy Attila szerint annak tisztázása, hogy Kósa Lajos, az általa kezelni kívánt 4,3 milliárd euróval kapcsolatban milyen lobbitevékenységet fejtett ki a magyar kormány tagjainál. Azt mondta: ha Kósa Lajos azt ajánlotta a létező vagy nem létező örökösnek, hogy államkötvényeket vásárol, kíváncsi lett volna arra, lobbizott-e Varga Mihály vagy Seszták Miklós minisztereknél. Ennél a nagy összegnél az is kérdés, hogy mennyire és milyen formában tudná befolyásolni az államadósság finanszírozását és a forint árfolyamának alakulását - emelte ki Mesterházy Attila. 
    
Szakács László a 13. havi nyugdíj-kiegészítésről szóló javaslattal kapcsolatban elmondta, hogy Magyarországon a lakosság 28 százaléka nyugdíjból vagy nyugdíjszerű ellátásból él. Közülük mintegy 100 ezer nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot és közel egymillió nyugdíjasé a 100 ezer forintot, ami alapján szerinte megállapítható, hogy a magyar nyugdíjasok fele szegénységben él. "Azt javasoltuk, hogy a nyugdíjasok minden évben az előző évi átlagnyugdíj mértékéig egyszeri kiegészítést kapjanak, 2017-ben ez 120 ezer forint volt" - mondta a szocialista képviselő.