Belföld | Horn Gyula
2013. június 29. 12:05

Horn Gyula előtt tiszteleg a választmány

A múlt szerdán elhunyt politikusra először egy kisfilmmel emlékeztek, majd Mesterházy Attila méltatta érdemeit.

Nem sok olyan magyar politikus van, aki valamilyen pozitív üggyel be tudta írni a nevét nem csak a magyar, hanem az európai, sőt a világtörténelem könyveibe is. Horn Gyulának ennél is több sikerült: a demokratikus átalakulásban játszott kulcsszerepével új fejezetet nyitott az egyetemes történelemben – hangzott el.

Ezért az MSZP elnöke szerint nem túlzás kimondani azt, hogy Horn Gyula politikai teljesítménye az egész nemzet javát szolgálta. Hogy pártelnökként és miniszterelnökként egyaránt a magyar emberek oldalán állt. Horn Gyula személyes példája így nem csupán a múlt, hanem a jövő útjára is rávilágít.

Mesterházy Attila az MSZP 1990-es és 2010-es helyzetét összevetve elmondta: Horn Gyula is nagyon nehéz helyzetben vette át a pártot, de vezetésével négy év alatt nem csak újjászervezte és kormányzóképes erővé tette az MSZP-t, de végül győzelemre, sőt nem is akármilyen győzelemre vitte azt.

Horn Gyula tette lehetővé, többek támogatásával, hogy a Magyar Szocialista Párt az újkori magyar történelem egyik legfontosabb szereplője legyen - jelentette ki. Mesterházy Attila szerint az MSZP jelenlegi vezetésének ehhez hasonló feladattal kellett szembenéznie 2010-ben.

Horn Gyula vezető politikusként sem felejtette el, honnét jött, hogy a kisembereket, a hétköznapi embereket képviseli. Ez ma is iránymutatás az MSZP-nek – zárta szavait Mesterházy Attila.

A választmányi tagok - akik az ülésre érkezve beírhattak a Jókai utcai pártszékház aulájában kihelyezett emlékkönyvbe - ezután egyperces néma felállással tisztelegtek Horn Gyula emléke előtt.

A választmány tanácskozása zárt üléssel folytatódik. Mesterházy Attila és Botka László az utóbbi hetek politikai eseményeiről, köztük az Együtt-PM szövetséggel kezdett tárgyalásokról számol be. Várhatóan elfogadják az MSZP programjának alapvetéseit is: egy dokumentumot, amely a szocialisták legfontosabb céljait, vállalásait, javaslatait összegzi.