Hová tűntek az Üllői úti fák?

Szerinte hasonlóan járhatnak a fák a Normafánál és a Római-parton is, "mert ez a kormány nem ismer határokat".

A képviselő felidézte, hogy a Nemzeti Közszolgálat Egyetemen folyó beruházás során 20 egészséges fát vágtak ki.

Ennek kapcsán úgy vélekedett: a területfejlesztési törvény módosításakor a kormány már pontosan tudta, hogy milyen "irtást kíván végrehajtani a természetben", ezért született olyan szabályozás, hogy kiemelt kormányzati beruházás esetén nem kell kikérni a helyi önkormányzatok és civil szervezetek véleményét.

Ugyancsak a nyilvánosság kizárását szolgálja, hogy nagyberuházásokat kivonnak a közbeszerzési eljárás hatálya alól - fűzte hozzá.

A közszolgálati egyetem fejlesztését szolgáló beruházás abból a szempontból a Horthy-korszakot idézi, hogy miközben a jómódúak egyetemet kapnak, a szegényektől még a parkot is elveszik - mondta. Megjegyezte, az egyetemberuházásra fordított 25 milliárd forintot fel lehetett volna használni az Üllői út menti komfort nélküli lakások összkomfortossá alakításához is.