Belföld | államosítás
2011. szeptember 09. 16:09

Hova vezet az erőltetett államosítás?

Lázár János, a Fidesz-KDNP frakció hajdúszoboszlói kihelyezett ülése után pénteken jelentette be: a képviselőcsoport elsöprő többséggel támogatta, hogy a következő tanévtől állami kézbe kerüljenek az önkormányzati fenntartású általános iskolák, a gimnáziumok és a szakközépiskolák.
    
Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteken sajtótájékoztatón erre úgy reagált: a döntést kizárólag a pénzkivonás szándéka magyarázza, és az iskolabezárásokhoz, pedagógusok elbocsátásához vezet majd. Se önkormányzati vezetők, se pedagógusok, se szülők ne higgyék azt, hogy az államosítástól jobb, kiszámíthatóbb lesz az oktatás helyzete, hogy jobb körülmények között fognak tanulni a gyerekek, hogy több pénz jut majd az oktatási rendszerre - jelentette ki Kunhalmi Ágnes.
    
Az MTI felvetésére, hogy 2009-ben a Hiller István vezette oktatási minisztérium is azt javasolta, az állam - az esélyegyenlőtlenségek csökkentése érdekében - vállaljon nagyobb szerepet a közoktatásban, és lehetővé tette volna, hogy a kistelepülések átadják iskolájukat az államnak, Kunhalmi Ágnes azt mondta: az erőltetett államosítást kifogásolják, nem a fokozottabb állami szerepvállalást. Hozzátette, a szocialista kormány lehetőséget akart adni a leghátrányosabb helyzetű kistelepüléseknek az iskolaátadásra, nem volt szándéka az államosítás.
    
A nemrégiben bezárt erzsébetvárosi Janikovszky Éva Általános Iskola üresen álló épülete előtt tartott sajtótájékoztatón Kispál Tibor VII. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő azt mondta: az intézmény sorsa azt mutatja, a kerület kormánypárti vezetése nem volt kíváncsi sem a szülők, sem a diákok, sem a szakma véleményére. Véleménye szerint az iskola bezárásának politikai okai voltak.