Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, tavaly szeptember és december között 80 ember halt meg a kihűlés miatt Magyarországon, közülük 27-en saját fűtetlen otthonukban.
Hozzátette: az MSZP hetedjére nyújtotta be az Országgyűlésnek a fűtött otthonékért alapról szóló javaslatát, amelyet eddig a Fidesz nem támogatott. Az alapból azok, akik rászorulnak, pénzügyi segítséget kaphatnának a fűtéshez - részletezte.
A szocialista politikus szerint ez nem pártpolitikai kérdés, emberéletekről van szó.
Közölte, javaslatuk nem váltaná ki a szociális tűzifaprogramot, azt is folytatni kell. De ha ez a program megoldotta volna a problémát, akkor nem halt volna meg 27 ember saját otthonában - mondta.
Lukács Zoltán azt mondta, számításaik szerint az állami energetikai cégek adózás utáni jövedelme mintegy 50 milliárd forint, ennek töredéke, 3-5 milliárd forint elég lenne ahhoz, hogy jelentős eredményeket érjenek el. Megjegyezte, javaslatuk szerint az önkormányzatok döntenének arról, kiknek jár támogatás az alapból.
Hozzanak létre pénzügyi alapot a fűtött otthonokért!
Az állami tulajdonú energetikai cégek adózott jövedelméből kellene létre kellene hozni az alapot, hogy az emberek ne fagyjanak meg saját fűtetlen otthonukban.