A szocialista politikus rossznak, tarthatatlannak és kidolgozatlannak nevezte Hoffmann Rózsának a felsőoktatási törvényre vonatkozó koncepcióját, kiemelve: hiányoztak belőle a háttérszámítások, mögüle a hatástanulmányok. "Nem tudták megmondani, hogy amit állítanak, mennyibe kerül. Mégpedig azért, mert kirúgtak mindenkit, aki az oktatás költségszámításához ért. (...) Tízmilliárdos nagyságrendben tévedtek, és nem azért, mert rosszat akarnak tenni (...) hanem mert mindenkit kivágtak. Pártelkötelezettséggel nem rendelkező emberek tucatjait, akik az elmúlt húsz évben különböző kormányoknak dolgoztak" - mondta.
Hozzátette: mivel az oktatási államtitkárság háromnegyed év alatt még egy tisztességes koncepciót sem tudott elkészíteni, Orbán Viktor nem tehetett mást, mint hogy Hoffmann Rózsa javaslatát "kidobja az ablakon". Így azonban - folytatta - az oktatáspolitika irányát a gazdasági minisztérium diktálhatja, amely a Széll Kálmán Terv és a konvergenciaprogram alapján jelentősen csökkentené a hallgatói létszámot.
Hiller István kifejtette: bár az utóbbi években nőtt a diplomás munkanélküliség, továbbra is igaz, hogy akinek felsőfokú végzettsége van, kisebb valószínűséggel veszíti el az állását és könnyebben szerez újat. A kormány tervei ezért súlyos versenyhátrányt okoznak az országnak - mondta.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP-elnökség tagja a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a konvergenciaprogram alapján a kormány jövőre 12, a következő két évben 38 milliárd forintot vonna ki a felsőoktatásból. Ennek következményeként - a nemzetgazdasági minisztérium tervei szerint - a kormányzati ciklus utolsó évében az egyetemek és főiskolák az idei 53.450 helyett már csak 30 ezer fiatalt vehetnének fel állami finanszírozású felsőoktatási helyre, a most 370 ezres hallgatói összlétszám pedig végül 240 ezerre, a kilencvenes évek közepének szintjére csökkenhet - ismertette.
A szocialista politikus beszélt arról is, hogy a költségtérítéses képzés tervezett kivezetése azt jelenti, hogy a hallgatóknak képzésük valós költségét kell majd kifizetniük, így a tandíjak átlagosan a duplájukra emelkedhetnek, aminek következtében a fizetős hallgatók mintegy egyharmada kieshet a felsőoktatás rendszeréből.
Azzal kapcsolatban, hogy a konvergenciaprogram jövőre 6,6 milliárd, a következő években pedig 22,5 milliárd forintos megtakarítással számol "az üres kapacitások" megszüntetése miatt, feltette a kérdést: a kormány felsőoktatási oktatók elbocsátására és épületek eladására készül?