MTI/mszp.hu | robotika szociáldemokrácia
2017. december 06. 16:18

Kell-e féltenünk a munkahelyeket a robotoktól?

Kemény időket élnek a szociáldemokrata pártok, amelyeknek politikájuk komoly újratervezésére van szükség - hangzott el a Táncsics Alapítvány és a Friedrich Ebert Stiftung szerdai budapesti konferenciáján.
Jan Niklas Engels, a Friedrich Ebert Stiftung budapesti irodavezetője a Kell-e féltenünk a munkahelyeket a robotoktól? című konferencián azt mondta, nemcsak az MSZP van nehéz helyzetben, hanem a szociáldemokrata pártok is világszerte küszködnek. 
 
Elmondta, a Friedrich Ebert Stiftung a német szociáldemokrácia mozgalomhoz kötődik és annak egyik tagja a Német Szociáldemokrata Párt (német rövidítéssel: SPD) is "kemény időket" él, a második világháború óta a legrosszabb választási eredményt érte el most ősszel. De a párt továbbra is bízik a jövőben - folytatta - , hiszen a SPD 150 éves történelmében voltak sötét időszakok, de akkor sem adta fel.
 
Jan Niklas Engels értékelése szerint a progresszív pártok reneszánsza következik.    Az irodavezető azt mondta, az új technológiák hatása néha ijesztő, de nem szabad elfelejteni, hogy a jövő nem előre meghatározott, azt az ember alakíthatja, szabályozhatja a robotok alkalmazását.
 
Ki más, ha nem a progresszív pártok találhatják meg a válaszokat a robotizáció kihívásaira? - tette fel a kérdést, azt javasolva, hogy a robotok kapcsán tárgyalják újra az újraelosztás kérdéseit.
 
Molnár Gyula, az MSZP elnöke is egyetértett azzal, komoly újratervezésre van szüksége a szociáldemokrata, a baloldali pártoknak. Megjegyezte ugyanakkor, nem csupán a szociáldemokrácia, hanem sok mindenki nehéz helyzetben van a mai globális világban.
 
Véleménye szerint kétféleképpen lehet kormányozni egy országot: az ország hosszú távú érdekeit nézve vagy úgy, hogy a hatalmon lévő a klientúrája hatalmi, gazdasági érdekeit nézi.
 
Az MSZP elnöke azt mondta, ha az ember csak egy csatornán tájékozódik és a jelenlegi kormánypártokat hallgatja, akkor azt is gondolhatja, a 21. század Magyarországának két problémája van, a menekültek és Soros György. Ha ezeket megoldjuk, akkor Magyarországon  jó lesz az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, a sajtó - összegezte azt, mit gondol a kormány politikájáról.
 
Molnár Gyula szerint arra a kérdésre azonban nincs válasz, mitől lesz versenyképes az ország. Kijelentette: akkor jár el helyesen a politika, ha a jövővel foglalkozik.
 
Elmondta, lehet, hogy a robotok miatt 400-500 ezer munkahely szűnik meg. De nem kell ettől félni - folytatta - , ha a robotizáció hatékonyan van tervezve, akkor ugyanannyi munkahely születik, mint amennyi megszűnt, csak más képzettség kell azokhoz.
 
A szocialista politikus azt mondta, ahhoz, hogy Magyarország a kihívásokra megfelelő választ tudjon adni, 21. századi oktatásra, a gondolkodás tanítására, felnőttoktatásra és szociálpolitikára van szükség.
 
Molnár Gyula szerint nagy kérdés, hogy Magyarország a következő néhány éveknek nyertese lesz-e. Benne van a pakliban az, hogy ha Parragh László-k határozzák meg a magyar oktatás irányát, akkor Magyarország nem az innováció bölcsője, hanem Európa és a világ összeszerelőüzeme lesz - mondta.
 
Molnár Gyula a konferencia előtt a választási együttműködésről zajló egyeztetésekről újságíróknak elmondta, amikor megtörténik a baloldali pártok összefogása, akkor fognak azzal kiállni. Addig kár a tárgyalási folyamatot kommunikálni - jegyezte meg.
 
Meg fogjuk csinálni belátható időn belül - tette hozzá.
 
A pártelnök megerősítette pártja álláspontját, hogy a közös indulás lenne a politikailag leghatékonyabb, de tudomásul veszik, hogy most a koordinált indulásról tárgyalnak. Azon dolgoznak, hogy egy kihívó legyen minden körzetben a demokratikus ellenzéki oldalon - mondta.
 
A pártelnök közölte, a Jobbikkal sem most, sem később nem tartja elképzelhetőnek az összefogást, mert nem tartja összeegyeztethetőnek azokat a világokat, amelyeket a két párt képvisel.
 
A Demokratikus Koalícióval összefüggésben azt mondta, az MSZP a kormányváltásban, míg a DK szerinte egy ellenzéki versenyben gondolkodik. Molnár Gyula jelezte: az egyeztetések során "vörös vonal" az MSZP-nek Kunhalmi Ágnesnek, a szocialisták fővárosi elnökének fővárosi választási körzete és Csongrád megyei körzetek.