Belföld | Magyarország ma Kocsis Máté
2013. március 06. 14:53

’Kocsis Máté megint jót hazudozott’

A szocialista politikus elmondása szerint a „MIÉP-ből jött kommunikációs igazgatótól” nem is számítottak másra.
 
Az MSZP youtube-ra feltöltött videója kapcsán kifejtette, komoly indulatokat kelthetnek az abban bemutatott tények, így az 500 ezer kivándorolt magyar, az 1,7 százalékos GDP-csökkenés, a 4 millió létminimum alatt és az 1,5 millió mélyszegénységben élő magyar.
 
Török Zsolt elmondta azt is, hogy az elmaradt filmfesztiválon a mintegy 200 ezres megtekintéssel kategória győztes lehetett volna az alkotás.

A szóvivő azt mondta: szerinte a jobboldal tisztességtelenül felhasználja Puskás Ferenc özvegyét, az a közlemény ugyanis, amelyet megjelentetett, nem rá vall. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a szocialista kormány segítette az özvegyet a labdarúgó halála után.